Kosárlabda

2022.05.18. 20:51

Bravúr Körmenden: szenzációs játékkal törte meg az átkot az OSE Lions (videó)

Az Oroszlány az élvonalba való visszajutás óta először verte meg a Körmendet és megszerezte a vezetést a negyeddöntős párharcban.

Kun Attila

Forrás: 24 Óra

Fotó: Dallos István

Az oroszlányi csapat 33 év után játszhatott ismét az élvonalbeli rájátszásban, mégpedig az ellen a Körmend ellen, amelyet a három évvel ezelőtti visszajutás óta egyedüliként nem tudott megverni az első osztályban. Indiszponáltan kezdett az OSE, a mérkőzés első hét pontját a hazai csapat szerezte. Egy időkérés után aztán összeszedte magát a Lions, fokozatosan dolgozta le a hátrányát, ami az első negyed végére egy pontra csökkent.

 A második játékrészben aztán szenzációs teljesítményt nyújtott az Oroszlány: remekül mentek a kinti dobások (a palánk alatti játékot a hazaiak fizikai fölénye miatt kevésbé erőltette Sebastjan Krasovec csapata), miközben a védekezés is kimagasló volt. Ruják és a szezon során kevesebb lehetőséget kapó Tóth is jól játszott, Mesicek pedig – immár sokadszor a szezon során – egyszerűen ellenállhatatlan volt. 

A harmadik negyed elején két sikeres triplával már 18 pont is volt az Oroszlány előnye, de innen még 10 pontra fel tudott zárkózni a Körmend. A Lions azonban nem esett abba a hibába mint a szezon során már nem egyszer és nem hagyta elolvadni a kemény munkával megszerzett előnyét. Az igazi vezérnek bizonyuló Ruják vezetésével tartotta 10-15 pont körüli előnyét a vendégcsapat  és szurkolói hathatós támogatásával végül teljesen megérdemelt győzelmet aratott.

Czunyiné dr. Bertalan Judit, a térség országgylési képviselője is gratulált a csapat történelmi győzelméhez. Mint posztjában írta

Három évtized után már most ébren álmodunk! Szép volt Fiúk! Hajrá MVM OSE Lions! Hajrá Bányász! 

Kosárlabda, NB I. A, rájátszás, negyeddöntő, 1. mérkőzés
Egis Körmend–MVM-OSE Lions 74-90 (17-16, 14-29, 23-21, 20-24)
Körmend, vezette: Benczur T., Söjtöry T. F., Makrai M.
Oroszlány: Ihring, Mesicek 29/12, Calhoun 16/9, Carev 2, Burns 10/3. Csere: Molnár 6, Parrish 9/9, Ruják 11/3, Tóth 5/3, Dorogi 2. Vezetőedző: Sebastjan Krasovec.

A három győzelemig tartó párharc állása: 1-0 az Oroszlány javára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában