Megye II.

2022.05.17. 12:52

Az Almásfüzitő újabb lépést tett a bajnoki cím megszerzése felé

A Tokod folytatta remek szériáját, Ászáron botlott a Csolnok, így ezzel még messzebb került a bajnoki címtől.

Kun Attila

A Pilismarót (kék szerelésben) elhozta a három pontot Süttőről és visszaszerezte a második helyet a tabellán

Forrás: 24 Óra

Fotó: Dallos István

A listavezető Almásfüzitő hektikus meccsen verte a Lábatlant: a házigazda bő negyed óra után már három góllal vezetett, a Lábatlan azonban még az első félidőben egyenlíteni tudott. A második félidőben egy vendégkiállítás eldöntötte az összecsapást: a piros lapot a zsinórban 11. győzelmét arató Almásfüzitő két góllal reagálta le. A hazaiaknál a góllövőlista élén immár 45-45 góllal álló Kottra Márk és Minárcsik Dániel is duplázott. 

A második helyre előrelépő Pilismarót a súlyos sérülést elszenvedő kapusa, Stefanek Ferenc elvesztése után is nyert Süttőn, míg az Ászáron döntetlenező Csolnok visszacsúszott a harmadik pozícióba. A Mocsa a három gólt szerző Csizmadia Rajmund vezetésével simán megverte a Piliscsévet, míg az Ete az ugyancsak triplázó Roll Martin irányításával aratott kiütéses győzelmet Császáron. 

A Kisbér a második félidőben fordítva hozta el a három pontot Ácsról, míg a remek formában lévő, hat meccse veretlen Tokod már az első félidőben eldöntött a mérkőzést Gyermelyen az egyaránt duplázó Szőke Imre és Barna Máté Bence góljaival. A Bajót a három gólt szerző Galba József hathatós közreműködésével hátrányból fordítva fektette két vállra a Banát.

Megyei II. osztály, 27. forduló
Ácsi Kinizsi SC–Kisbéri SSE 2–3 (2–1)
Ács, vezette: Kis Gergő Benedek (Kókai Márk, Balázs Patrik).
Ács: Wohl – Blahó (Varga R., 74.), Németh, Bögi, Kun, Mihaliszkó (Székelyhidi, 66.), Görözdi G., Kollár (Satu A., 51.), Gerencsér Z. (Lakasz, 53.), Fekete, Bruckner. Technikai vezető: Póczik József.
Kisbér: Porcelán – Csima, Takács, Szappanos (Mészáros, 13.), Simon, Merkl (Szántó,64.), Farkas, Nyári Z., Nagy (Spohn, 91.), Szalai, Szabó.
Gólszerző: Németh (34., 37.), illetve Nyári Z. (12.), Farkas (59.), Simon (86.).

Almásfüzitői SC–Lábatlani ESE 5–3 (3–3)
Almásfüzitő, vezette: Vojvoda Miklós (Hegedüs Róbert, Kun Péter Attila).
Almásfüzitő: Farris – Hanikám, Szalai G., Kovács G., Kuzma, Bombicz, Minárcsik (Mózes, 89.), Kottra, Schönenfeld (Móricz, 86.), Matláry, Makszimcsuk (Holovnyák, 44.). Technikai vezető: László Péter.
Lábatlan: Németh Á. – Barnóczki, Teiter, Rozmán, Mann, Cseh, Nagy (Huszák, 81.), Nyergesi (Petrányi, 33.), Váli, Deme (Kovács L. K., 79.), Kecskés.
Gólszerző: Kottra (6., 72.), Minárcsik (9., 58.), Bombicz (16.), illetve Nyergesi (27.), Kecskés (39.), Nagy (42.).
Kiállítva: Cseh (Lábatlan, 57.).

Ászár KSE–Csolnoki SZSE 2–2 (1–2)
Ászár, vezette: Paulovics Bence (Faragó György, Kiss Csaba).
Ászár: Lengyel Levente – Wolf (Méhes M., 75.), Polgár P., Ligeti D., Kiss J., Verebics, Kolonics, Horák, Rumi (Polgár B., 61.), Tapolcsányi (Zséfár, 89.), Szabó Á. V. Játékos-edző: Ligeti Dániel. 
Csolnok: Merész – Barlangi T. G. (Nebehaj, 46.), Yousif, Tarkövi (Kovács B., 46.), Vörös (Gause P., 66.), Barlangi B., Zsolnay (Vígh, 85.), Gause B., Kovács  L., Bokros, Pázmándi. Vezetőedző: Karcagi Pál.
Gólszerző: Polgár P. (29.), Tapolcsányi (78. - tizenegyesből), illetve Zsolnay (14.), Yousif (25.).

Bajóti Szikra SE–Banai KSK 4–1 (2–1)
Bajót, vezette: Lovas Gábor (Dávid Rita, Patócs Dorina).
Bajót: Seres – Bokros, Juhász G., Vaclavek (Pálinkás, 67.), Marczinkó B., Aradi, Tömör, Horváth, Galba (Molnár, 70.), Viszolai, Kuthy. Technikai vezető: Marczinkó Zoltán.
Bana: Kádár – Szabó, Zám (Rózsahegyi, 46.), Pankovics (Sütő, 46.), Bábics (Brulich, 56.), Róth G., Vincze Á. (Zsolnai T., 65.), Vincze D., Ress (Vozár, 74.), Schelb, Kovács.
Gólszerző: Galba (11., 41., 60.), Viszolai (58.), illetve Schelb (3.).

Császári SE–Etei SE 1–8 (1–3)
Császár, vezette: Horváth István (Jámbor Bence, Kiss Dominik).
Császár: Wolf A. – Molnár, Cseh, Orban, Csonka (Horváth P., 80.), Beke, Kisvári, Pinzariu, Gyurkovits, Rendes, Wolf P.
Ete: Mantler – Zvér, Vági, Kelemen, Gyüszi, Roll, Szabó (Tálos, 72.), Stamler (Baráth, 60.), Szíjj, Tóth, Rigó. Technikai vezető: Keszthelyi László.
Gólszerző: Csonka (27. - tizenegyesből), illetve Roll (2., 46., 67.), Stamler (15.), Zvér (19., 84.), Gyüszi (65.), Baráth (70.). 

Gyermely–Tokod SE 2–5 (0–5)
Gyermely, vezette: Kurali Zoltán (Derecskei Bence, Papp Márton).
Gyermely: Fülöp – Tóth L., Katona, Ligeti, Horváth, Huszárovics, Váradi, Kovács A. (Huber, 46.), Gecse (Röchber, 40.), Balázs, Nagy. Vezetőedző: Sulyok Attila.
Tokod: Szerepi – Cauxeiro, Csáki, Gyúró, Tenki (Bartos, 67.), Muzsik, Barna, Szőke, Németh B., Béres (Kara, 24., Tóth I. J., 70.), Németh I. B. (Sándor, 80.). Edző: Kiss László.
Gólszerző: Huber (58.), Váradi (91. - tizenegyesből), illetve Szőke (6., 38.), Barna (9., 33. - tizenegyesből), Gecse (15. - öngól).

Mocsa KSE–Piliscsévi SE 7–2 (2–1)
Mocsa, vezette: Mihályi Máté (Fekete Benedek, Ombódi Imre Benjámin).
Mocsa: Pálvölgyi – Rácz R., Jordán (Bakura, 46.), Enyedi (Pokk, 67.), Csizmadia R., Kántor I. Sz., Kerekes, Czifra, Kántor K. (Varga, 67.), Szalai, Mesterházi. Technikai vezető: Farkas Tamás.
Piliscsév: Kovács D. – Simon, Koller, Kovács P., Bauer, Mesterházi II. Csaba, Horváth (Bába, 62.), Belovai, Szőke, Kucsera B., Kiss. Vezetőedző: Kucsera Lászlóné.
Gólszerző: Kántor I. Sz. (17.), Szalai (42.), Csizmadia R. (47., 72., 83.), Bakura (51. - tizenegyesből), Enyedi (66.), illetve Horváth (31.), Belovai (87.).

Süttői SC–Pilismarót SC 1–2 (0–2)
Süttő, vezette: Tomacsek Balázs (Szabó Barnabás, Kis Benedek).
Süttő: Király – Nagy, Varga M., Tárai G., Vajda, Pató (Bognár, 85.), Végh, Mezei, Galambosi, Tóth K., Tóth P.
Pilismarót: Stefanek (Kabai, 37.) – Kovács, Besey, Várszegi, Sáros, Eichenvalder K., Eichenvalder R., Sárközi (Janzó, 68.), Méhes, Ribár, Cauxeiro. Vezetőedző: Osvald Zolt.
Gólszerző: Galambosi (54.), illetve Eichenvalder R. (25.), Eichenvalder K. (40.).

A 22. fordulóból elhalasztott mérkőzésen
Gyermely–Bajóti Szikra SE 5–4 (4–2)
Gyermely, vezette: Sándor István (Urszán István, Nagy János).
Gyermely: Fülöp – Huszárovics, Katona, Tóth, Horváth M. E. (Balázs, 72.), Ligeti (Huber, 63.), Röchber, Kovács A. (Kocsis, 76.), Gecse, Nagy T., Grosz. Vezetőedző: Sulyok Attila.
Bajót: Seres – Bokros (Molnár, 61.), Pálinkás, Juhász G., Vaclavek (Kuthy, 46.), Marczinkó B., Horváth R., Galba, Viszolai, Takács, Juhász T. 
Gólszerző: Horváth M. E. (3.), Tóth (6., 32.), Kovács A. (29., 66.), illetve Marczinkó B. (18., 68.), Vaclavek (24.), Galba (88.).
Kiállítva: Juhász T. (65., Bajót).

A 22. forduló válogatottja: Wohl Ádám Attila (Ács) – Kolonics Bálint (Ászár), Nyári Zoltán (Kisbér), Szappanos Attila (Kisbér) – Barna Máté Bence (Tokod), Szalai Gábor (Almásfüzitő), Tóth Hunor (Ete), Tóth Lóránt (Gyermely), Yousif Zsemil Richárd (Csolnok) – Kottra Márk (Almásfüzitő), Németh Marcell (Ács). 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában