2022.05.10. 14:40
A középszakasz utolsó mérkőzésén a Szedeákkal csap össze a Lions
Sebastjan Krasovec csapatának esélyeit növeli, hogy remek formában vannak a játékosok.
Forrás: 24 Óra
Fotó: Novotni Ákos
A középszakasz utolsó mérkőzésén lép pályára ma este a középház második (összesítésben a bajnokság hetedik) helyén álló oroszlányi csapat, ellenfele a harmadik Szeged lesz. Az már korábban eldőlt, hogy mindkét együttes az első három között végez, így tagja lesz a rájátszásnak, vagyis a felsőház öt indulójával kiegészülve a legjobb nyolc mezőnyének. Az MVM-OSE az előző mérkőzésén, múlt hét szerdán remek játékkal 101-73-ra legyőzte a Kaposvárt, ezzel biztosítva helyét a rájátszásban. A Szeged azt követően tette meg ugyanezt, hogy pénteken 80-79-re győzött Debrecenben, majd a rivális Kaposvár másnap hazai pályán 80-77-re kikapott a Kecskeméttől (ezzel a már korábban kieső Debrecen mellett a somogyiak is búcsúztak).

Forrás: Novotni Ákos / 24 Óra
A ma esti mérkőzés tétje tehát már egyik fél részéről sem a rájátszásba jutás kiharcolása lesz, hanem a lehető legjobb helyezés elérése a középházban. Ha a Lions győz, az első (összesítésben a hatodik) helyen végez, miután pontszámban befogja a jelenleg vezető Kecskemétet és a jobb egymás elleni mérleggel meg is előzi. Ha veszít, harmadik (összesítésben) nyolcadik lesz, hiszen a Kecskemét mellett a vele jelenleg azonos pontszámmal álló Szeged is elé kerül. A középszakasz végi helyezés pedig nem mindegy, hiszen a Oroszlány a középház megnyerése esetén a rájátszásban a felsőházban harmadik helyen álló Körmenddel, harmadik hely esetén viszont hazánk legerősebb csapatával, a felsőházat már korábban megnyerő Falcóval kerülne össze. Sebastjan Krasovec csapatának esélyeit növeli, hogy remek formában van (zsinórban négy győzelemnél jár), pihentebb ellenfelénél (a Lions hétvégén szabadnapos volt), legutóbb pedig legyőzte a Szegedet.
Kosárlabda, NB I. A, férfi, középszakasz, középház, 10. (utolsó) forduló
Naturtex-SZTE-Szedeák–MVM-OSE Lions
Szeged, szerda, 18.00 óra.