Rangadó

2022.04.01. 10:02

A bronzra vágyókat várják a Kék Tigrisek, szurkolóik is készülnek a nagy meccsre

Már sokszor bebizonyosodott a két csapat a párharca során, hogy a tabellán elfoglalt helyezéstől függetlenül mindig presztízsmeccsnek számít a Balaton-partiakkal elleni összecsapás.

Petrik József

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hagymási Bence

A vendégek kifejezetten jó ajánlólevéllel érkeznek a Kék Tigrisekhez, hiszen a Füred – a legutóbbi játéknapon – pontot rabolt a rekordbajnok Telekom Veszprémtől. Igaz, mostanában a tatabányai közönségnek sem lehet különösebb kifogása a csapattal szemben, mert a Bányász, ha lépésről lépésre is lépdel előre a tabellán, már ott liheg a negyedik helyen tanyázó FTC nyakában. Már ezért is nagyon fontos ennek az összecsapásnak a végkimenetele, a hazaiak sikeréhez pedig nagyban hozzájárulhat az is, hogy mennyire telnek meg a lelátók, milyen hangulatot varázsolnak majd a hazai drukkerek a rangadóra. 

– Legutóbb helyenként jó játékkal nyertünk, így a csapat alaphangulata pozitív. Az is elmondható, hogy hosszú idő után végre aránylag zavartalan volt a felkészülésünk. Már nem terhelt minket a sűrített menetrend. És együtt tudott gyakorolni a társaság, mert lassan visszatérnek a betegeink, sérültjeink – emelte ki Sibalin Jakab, a tatabányaiak edzője, Dragan Djukics mester jobb keze. 

Hazai pályán, a szurkolók támogatásával folytatná jó szereplését a Tatabánya. Szeretnének minél több borsot törni riválisuk orra alá. 

– Mivel a két gárda nagyon jól ismeri egymást, különösen egyik sem tudja meglepni a másikat. Remélem, minden variációra reagálni tudunk. Szeretnénk a füredieket folyamatos nyomás alatt tartani. A sikerhez azonban kifejezetten jó kapusteljesítményre lesz szükségünk, ami persze összefügg a határozott védekezéssel is. Emellett szeretnénk elkerülni a gyors, „könnyű” gólokat. Ezek lehetnek a sarkalatos taktikai elemek  – hangsúlyozta Sibalin edző.

A rangadót rutinos játékvezetői páros – Andorka Miklós és Hucker Róbert – dirigálja. 

Kézilabda NB I., férfi, 20. forduló 
Grundfos Tatabánya KC – Balatonfüred 
Tatabánya, multifunkcionális sportcsarnok, szombat, 18 óra. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában