2022.02.18. 22:07
Oroszlányban nincsen gravitáció: nagy csatában verte az OSE a Nyíregyházát (képek)
Forrás: 24 Óra
Fotó: Zantleitner Ingrid
A tizedik helyen álló Oroszlány és a tizenegyedik Nyíregyháza sorsdöntő meccset vívott egymással a középházba (vagyis a legjobb tíz közé) jutásért, egy vereség bármelyikük számára végzetesnek bizonyulhatott a bajnokság folytatása szempontjából. Ennek megfelelően ideges hangulatú, sokkal inkább küzdelmes, mint színvonalas mérkőzést láthatott a lelkes, jó számban jelen lévő oroszlányi közönség. Mindkét csapatnak megvolt az esélye a győzelem megszerzésére, ez végül a jobban hajrázó hazaiaknak jött össze.
Sebastjan Krasovec, a hazaiak vezetőedzője: – Gratulálok a csapatomnak, minden játékosom száz százalékig odatette magát és bizonyította, hogy remekül tud küzdeni. Rendkívül kemény meccs volt, szinte csoda, hogy nem történt súlyos sérülés. A találkozó egyébként szinte ugyanolyan volt, mint az idegenbeli, ami számomra igencsak abszurd. Aki látta a meccset, tudja miről beszélek. Az új játékosunkat sem tudtuk időben regisztrálni, és még sorolhatnám, hogy milyen problémákkal küzdöttünk, így ez a siker számomra sokkal többet ér, mint bármelyik másik győzelmünk.
Kosárlabda, NB I. A, alapszakasz, férfi, 23. forduló
MVM-OSE Lions–Hübner Nyíregyháza BS 80-74 (25-16, 14-21, 18-16, 23-21)
Oroszlány, Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok, 700 néző, vezette: Dr. Mészáros B., Tóth C., Györfy R.
Oroszlány: Ihring 15/9, Mesicek 26/3, Dorogi 1, Parrish 13/9, Burns 12. Csere: Carev 8/6, Garamvölgyi 3/3, Ruják 2, Molnár. Vezetőedző: Sebastjan Krasovec.
Kipontozódott: LeDay (Nyíregyháza, 40.).
Így potyogtak a kosarak az OSE meccsén