Ilyen a boksz

2021.12.22. 13:59

Muhammad Alival, Tysonnal és Holyfielddel is parolázott Tata profi bokszbírója, Flórián Béla

Az ökölvívóbíróknál nagy előnyt jelenthet, ha valaki kesztyűvel a kezén is megfordult a kötelek között. Mint a máig legismertebb magyar profi bokszbíró, Flórián Béla.

Petrik József

Sugar Ray Leonard és Flórián Béla

Forrás: Beküldött

A ma már Tatán élő Flórián Bélát az 1991-ben, a Győry József által alakult a Profi Box Szövetség hívta sorai közé, így ennek alapító bírója lett. Ehhez a szervezethez öt év amatőr múlt után csatlakozott. Ennek két oka volt, amit a harminc éve a pályán lévő sportember így fogalmazott meg: 

– Megtisztelő feladatnak és óriási kihívásnak tekintettem, hogy elsőként törjek utat az ismeretlenbe, illetve egyben nagy kalandnak is tekintettem. Az akkori amatőr pályafutás nagyon kötött volt, mert harmad-, másod-, majd első osztályú vizsgákat kellett tenni. Én három év után lettem első osztályú. De az akkori birói életpálya 50 éves kor után teljesedhetett csak ki. Ugyan biztattak nemzetközi karrierrel, de láttam, mennyire fővároscentrikus a vezetés, amely inkább a budapesti kollégákat részesítette előnyben. Továbbá eldöntöttem, hogy ha 40 éves koromig – ami abban az időszakban nagyon fiatalnak számított – nem leszek nemzetközi bíró, nincs értelme folytatni. Végül ez döntött  – mondta.

Ezek után szinte vakon lépett a profi pályára.

A profi bunyót ugyanis csak pár évvel korábban engedélyezték Magyarországon. Profi meccset is csak a tévén láthatott. Így az akkor kezdő bokszolókkal együtt a hazai edzőtermekben, illetve a beinduló profi gálákon gyakorolhatott csak, valamint külföldi meccseket nézett és elemezte a bírók működését. 

A következő évben viszont már külföldre is kiutazhatott, ahol előítéletekkel fogadták, mert az amatőr múltnak nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget. De lehetőséget adtak a mellépontozásnak, ami nem számított bele a meccs eredményébe, csak a Superviser ellenőrizte. Mivel jól teljesített, további lehetőséget kapott , úgynevezett előmeccseket már vezethetett. 

M

Forrás: Tatai Box Club/Facebook

– A WBC-licencet 1993-ban szereztem meg, és „teljes jogú” nemzetközi bíró lettem, épp 40 éves koromra – emlékezett vissza Flórián Béla. – Azaz teljesült az első álmom. Innentől már beindultak a nemzetközi szerepléseim. Két évvel később szereztem meg a EBU licencét, így lettem az ország egyetlen, két licenccel rendelkező bírója. Egyre több meghívást, megbízatást kaptam. Főleg az Európa-bajnoki cím meccsein működtem közre. Az EBU akkoriban valóban a kontinens legjobbjait tömörítette. Ekkor vezettem például a brit Howard Eastman győzelmével zárult Eb-címmeccset. Eastman pedig a világklasszis Bernard Hopkins kihívója lett  – emlékszik a bíró.

Flórián Béla a WBC-licensszel (Forrás: Beküldött)

A Boxreck alapján, ami számon tartja a profi bírók és öklözők mérkőzéseit, 1500 körüli meccsen „szerepelt” a 30 éve a pályán lévő tatai bokszbíró. Ez adat azonban némileg pontatlan lehet, mivel a Boxreck csak 1997-től jegyzi a meccseket. 

– Három évtized távlatából felelevenítenék néhány olyan nagy csatát, amelyik nekem is óriási élményt jelentett valamilyen okból. Ilyen volt a szupernehézsúlyú Vitalij Klitschko és az angol Dereck Chisora „találkozó”. Chisora a mérlegelésen megütötte az ukrán óriást, ami nagy problémát okozott, mert az eddigi face to face protokollban ilyen még nem fordult elő. A brit szövetség azonnal vissza akarta vonni az angol engedélyét, de mivel több mint 40 ezer jegyet már eladtak a gálára, nem lehetett leállítani. Úgy engedték a „folytatást”, hogy több balhé már nem fér bele. Erre a ringben Chisora a mérkőzés kezdete előtt leköpte Vitalij testvérét. Ennek ellenére elkezdődött a meccs, a közönség pedig mészárlást várt Klicskótól, ami nem jött be, mert végig sportszerű maradt, és pontozással győzött. A slusszpoén azonban nem maradt el, mert a mérkőzést követő sajtótájékoztatón a cirkálósúly világbajnoka, a szintén angol David Haye kötött bele és ütötte meg Chisorat – idézi fel a nagy pillanatot Flórián.

Ő vezette volna annak a Danny Williamsnek a meccsét is, aki attól vált híressé, hogy elsőként ütötte ki Mike Tysont.

Ám a program furcsa fordulatot vett. A csata előtt szokásos bandázs-, illetve kesztyűellenőrzés során ugyanis nem engedte be az öltözőbe a tatai bokszbírót. Hosszú huzavona után megjelent, és közölte, hogy elcsúszott a fürdőben és felszakadt a szeme. Miközben látható volt, hogy a sérülést pengével ejtette saját magának. Majd Williams beperelte a szállodát a csúszós padozat miatt. 

– Rendkívül érdekes és tanulságos volt egy női vb-címmeccs, amelyet vezetettem – emelte ki beszélgetőpartnerünk. – A svéd címvédő Frida Wallbeg és az amerikai Diana Prazak lépett kötelek közé. A mérkőzést a hatodik-hetedik menetig a címvédő irányította, és a pontozással vezetett is. A 8. menetben viszont kapott egy tiszta ütést, amitől padlóra került. Rászámoltam, felállt, de láttam hogy az orrából sötét vér folyik, annak ellenére, hogy az állára kapta az ütést. Akkor éreztem, hogy ez nem természetes, itt valami nincs rendjén. Ekkor eldöntöttem, ha hasonló ütést kap, leállítom a küzdelmet, ami be is következett. Persze nagy felháborodás, fütty és kiabálás fogadta az ítéletemet. Kikísértem a lányt a sarokba, ahol összeesett. Ekkor avatkoztak be a mentők és azonnal kórházba szállították, ahol agyvérzést állapítottak meg és azonnal megműtötték. Így életben maradt, maradandó sérülés nélkül. Az évek során szebb és jobb élményeim is voltak, mivel ez idő alatt találkoztam minden olyan ökölvívóval, bajnokkal, hírességgel, akik számítottak, számítanak ebben a sportágban. Mivel magam is félnehéz-, nehéz súlyban öklöztem, így a nehézsúly királyai állnak közel hozzám  – mondta. 

A profi bokszbíró igazi világnagyságokkal parolázhatott.

Muhammad Alival és lányával, Laila Alival, Nortonnal, Leon Spinks-szel, Fraizerrel, Tysonnal, Holyfielddel, Lennox Lewis-szal, Tyson Fury-val, Wilderrel, a Klicskó- fivérekkel, David Haye-jel. Továbbá: Sugar Ray Leonarddal, Haglerrel, Roberto Durannal, Chaves-szel, Roy Jones Jr.-ral, Hopkins-szal, De la Hoya-val, Golovkinnal, Mayweatherrel, „Canelo” Alvarezzel... 

Lennox Lewis (balra), Vitalij Klicsko, Flórián Béla és Evander Holyfield (Forrás: Beküldött)

– A világ nagy részét beutaztam, így nem csak a boksz­ban érintettekkel találkoztam, hanem számtalan más hírességgel is. Így például Oroszországban, Csecsenföldön az elnökkel, Ramzán Kadyrovval, aki nagy bokszrajongó, és vendégül látott bennünket – tetőtől-talpig átvizsgálás után – a saját rezidenciáján, ahova olyan társaságba „kerültem”, mint Holyfield, David Haye, Michael Buffer, a ringszpíker király, vagy éppen a filmsztár Steven Seagal – mesélte Flórián Béla, hozzátéve, az elmúlt időszakra azért a pandémia rányomta a bélyegét. Ennek ellenére nem panaszkodhatott a tatai ítész a megbízásokra. 

– Ebben az évben működtem közre vezető- és pontozóbíróként, címmeccsen Franciaországban, Oroszországban, négyszer az Egyesült Királyságban, végül pedig Mexico City-ben újította meg a WBC-licencét. Jövőre az EBU-nál vár rám hasonló vizsga. Nemzetközileg ugyan van meghatározott életkor, mert szerencsére a fittséget és aktivitást veszik figyelembe. Így még mindig kapok vezetőbírói megbízást nemzetközi címmeccsekre. Ennek ellenére önkritikusnak kell lennem. A ringből lassan kiszorul a korosztályom, ám pontozó bíróként vagy Supervisorként még számítanak ránk, de fokozatosan átadjuk majd a helyünket a feltörekvő fiataloknak. Ez így is van rendjén – mondta a jubiláló sportember. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában