sikerek

2021.11.06. 07:36

Világbajnokságon a veterán, országos versenyen a kicsi judosok szereztek érmeket

Nem csak a kicsik, de a veterán judosok is megmérették magukat a közelmúltban, melyek során mindenki bebizonyította, hogy nem véletelenül van versenyben.

K. A.

A Tatabányai Judo Club (TJC) számára az elmúlt hetek is eseménydúsan, és ami ugyancsak nem mellékes: sikeresen teltek. A TJC vezetőedzője, Kunyik Zsolt és gyerekkori csapattársa, Csipak Attila a Nemzetközi Judo Szövetség által szervezett veterán világbajnokságon vett részt Lisszabonban. Mindketten kitűnően szerepeltek, hiszen Zsolt bronzérmes lett, Attila pedig az ötödik helyezést szerezte meg súlycsoportjában. Érdekesség, hogy hazánkat ők ketten képviselték a portugáliai viadalon.

Győrben rendezték a serdülő B és a junior B országos bajnokságot, amelyen 73 egyesület 260 versenyzője vett részt. A még csak elsőéves junior Pokk Armand nagyon szép versenyzéssel hetedik lett, míg a még csak ifjúsági korosztályú Pokk Patrik ugyan nem ért el helyezést, de így is nyert két mérkőzést. Mellettük az egyaránt serdülő korosztályú Kunyik Botond és Radovics Mihály is országos bajnoki címet nyert, míg Németh Bálint Márk kisebb hibákat elkövetve elszalasztotta a dobogós helyezést és végül hetedik lett. A két korcsoport összesített éremtáblázatán a TJC a második helyet szerezte meg, míg a serdülő B korcsoportban az első helyen végzett.

– Nagyon nagy eredmény ez klubunktól, de a magas, mintegy 60 fős létszám és a minőségi edzésmunka megmutatkozik az eredményességben is – nyilatkozta a versenyt követően Kunyik Zsolt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában