Autósport

2021.11.12. 10:30

Tövig nyomták a gázt: a tatai Hernádi lányával együtt állhatott dobogóra

Kakucsringen vett részt a tatai Hernádi család a magyar szlalombajnokság és a Közép-Európa bajnoki sorozat utolsó fordulóján, ahol remekül szerepeltek.

Petrik József

Kakucsringen vett részt a tatai Hernádi család a magyar szlalombajnokság és a Közép-Európa bajnoki sorozat utolsó fordulóján, ahol remekül szerepeltek.

Forrás: Facebook/ Hernádi László

Három Hernádi két autóval állt a rajtvonalhoz a magyar szlalombajnokság és a Közép-Európa bajnoki sorozat utolsó fordulóján. Hernádi László, a kiváló tatai pilóta, és a nyomdokaiban lépkedő a lányai versenyeztek.

– A helyszínen egy edzés és három versenyfutam várt ránk. Mind a magyar bajnoki értékelésben, mind a nemzetköziben népes mezőny gyűlt össze. Az első edzésen már látszott, mind Ildikó, mind Kitti nagyon elszánt és sikerre éhes, így izgatottan vártuk az első futamot – emlékezett vissza a rangidős Hernádi.

Hernádi Kitti 11 éves korát meghazudtolva, körről körre egyre jobb időt autózott (Fotó: Facebook/ Hernádi László)

– Ildikónak annyira jól sikerült a rajt, hogy az első futamban harmadik legjobb időt autózta a női és junior kategóriában is egyaránt. Míg Kitti a női értékelésben a hatodik, a juniorban pedig a hetedik helyen ért célba. Ildikó a második és a harmadik futamban is precízen, hibátlanul, bójahiba nélkül autózott, és megszerezte élete első dupla dobogóját az országos bajnokságban. Ez azt jelenti, hogy mind a női, mind a junior kategóriában a harmadik helyet szerezte meg – büszkélkedett.

Hernádi László a Mitsubitsijével a kategóriáját megnyerte a Kakucsringen az év utolsó szlalomversenyén (Fotó: Facebook/ Hernádi László)

– Kitti 11 éves korát meghazudtolva, futamról futamra, körről körre jobb időt autózott, ráadásul egész nap neki se volt bójahibája. Így Kitti a nap végén a női kategóriában az előkelő hatodik helyet szerezte meg, juniorba pedig a hetedik helyen végzett. Mindkét helyezés pontszerző hely – számolt be a lányainak drukkoló édesapa.

Hernádi László maga is egyenletes teljesítményt nyújtott egész nap. Ő horvát licensszel versenyezve csak a nemzetközi értékelésben vehetett részt, amiben a DIV1 kategóriát megnyerve állhatott a dobogóra.

Hernádi Ildikó édesapjával együtt ért el remek eredményt, de saját teljesítménye alapján is dobogóra állhatott (Fotó: Facebook/ Hernádi László)

A verseny érdekessége, hogy László pályafutása során most történt meg az a bravúr, hogy Ildikó is és ő is dobogóra állhatott, ráadásul Ildikó már nem úgy, mint kiskorában, hogy apukát kísérte a dobogóra, hanem saját ügyességének köszönhetően, nagyon jól autózva érte el ezt a két dobogós helyezést.

Ez nem csak a Hernádi családnak okozott boldogságot, hanem a szlalom szakág vezetője is örömmel adta át a díjakat, és megjegyezte a népes közönség előtt, hogy ő még emlékszik arra, mikor 10–15 évvel ezelőtt Ildikó apukája karjában állt fel a dobogóra, viszont most már saját tudásának és ügyességének okán tehette ezt, együtt édesapjával, és egy ugyanazon versenyen. Az idén a magyar szlalombajnokság ezzel véget ért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában