EDZŐCSERE

2021.11.02. 20:00

Képek az első közös edzésről: Dragan Djukics váltotta a kispadon Maticsot

Vladan Matics helyét a tatabányai férfi kézilabdacsapat élén a szintén szerb származású, 59 éves Dragan Djukics vette át. Az új vezetőedző már munkához is látott.

Petrik József

Vladan Matics több mint hét év után távozott a Grundfos Tatabánya KC férfi kézilabdacsapat éléről. A legutóbbi hat, befejezett bajnoki szezonban egyaránt bronzéremig vezette a Kék Tigriseket, a csapat azonban mind az NB I-ben, mind az EHF Európa Ligában rendkívül gyengén kezdte a jelenlegi idényt. Ezért Matics mester elköszönt a klubtól, helyét a szintén szerb származású, 59 esztendő Dragan Djukics vette át, aki szinte azonnal munkához is látott Tatabányán.

Djukics egyébként az egyik legsikeresebb szerb edző, aki korábban két alkalommal is dirigálta a Szeged együttesét. Emellett a CSM Bucuresti és a Vardar Szkopje szakvezetőjeként is tevékenykedett, továbbá az északmacedón, az izraeli, a montenegrói, a svájci és a londoni olimpia előtt (alatt) a brit válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott.

Pályafutásának eddigi állomásai is azt bizonyítják, hogy egy rendkívül tapasztalt és felkészült edző vette át a távozó Matics mester helyét. Az új vezetőedzőre, szinte garantálható, hogy nehéz feladat vár, hiszen egy mentálisan alaposan megtépázott együttest kell minél gyorsabban talpra állítania. Djukics mester a 2021-2022-es bajnoki szezon végéig kötelezte el magát a Bányászhoz.

– A benyomásokról igazán majd az első labdás edzés után beszélhetek. Ismerem a csapat jelenlegi helyzetét, tudom, hogy sok a tennivaló, ezért gyorsan kell lépnünk. A válogatott játékosok nélkül ugyan, de elkezdjük a munkát – jegyezte meg Dragan Djukics, aki már le is vezényelte az első tréninget.

– Bizonyos szempontból jól jön ez a mérkőzések nélküli szünet. Hasznosan tudjuk eltölteni azt a tíz napot, ami a Csurgó elleni mérkőzésig előttünk áll, dolgozhatunk apróságokon és fontosabb feladatokon is. A játékosok talán érzékelhetik majd a másfajta munkafilozófiát. Szükségünk is van erre az időre. Most egy nagyon fontos periódus vár ránk, mivel december végéig nem lesz szünet – nézett előre a kissé szétesett csapat új vezetőedzője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában