haltelepítés

2021.10.14. 09:39

Három mázsa kecsegét telepítettek a Dunába – nyerni is lehet velük

A program célja, hogy újra a fogható halak közé kerülhessen az őshonos kecsege. A horgászok nyerhetnek is a különleges példányok kifogásával.

Körtvélyfáy Dina

Bakos Dezső helyez el megjelölt kecsegéket a Duna komáromi szakaszán

Forrás: 24 Óra

Fotó: Körtvélyfáy Dina

Mintegy 300 kilogramm egyéni azonosítóval ellátott kecsegét helyeztek ki Komáromban a napokban. A telepítésnél lényeges szempont volt, hogy legalább 40 centiméteres halakat tegyenek a vízbe, hiszen a nagyobb kopoltyúsok kisebb eséllyel válnak a kormoránok martalékává. A megyei horgászegyesületek szövetségének (KEMHESZ) szakmai igazgatója, Schmidt-Kovács Bence elmondta, a kecsegék megfigyelésének végeztével tisztább képet kapnak majd a halak vándorlási, táplálkozási és szaporodási szokásairól.

Zoltai Dániel, a KEMHESZ elnöke elmondta, hazánkban jelenleg a kecsege „az élőhelyéről nem elvihető” hal, a horgászok valamennyi megfogott példányt kötelesek visszaengedni. Az országos horgászszövetség most szeretne információt szerezni a dunai és tiszai állományok nagyságáról, azok elhelyezkedésről és korosztályos összetételéről is.

Első lépésben, idén ősztől három évig rendszeres állománynövelő telepítést végeznek a Dunán és a Tiszán. A betelepített kecsegék hátúszója mögött, az izomzatba rögzített sárga színű haljelek egyik oldalán a MOHOSZ (Magyar Országos Horgász Szövetség) felirat, másik oldalán pedig egy egyedi sorszám látható. A jelölt halak adatait beküldő horgászok között évente értékes nyereményeket, többek között dunai és tiszai éves területi jegyeket sorsolnak ki ösztönzésül.

Bakos Dezső helyez el megjelölt kecsegéket a Duna komáromi szakaszán (Fotó: Körtvélyfáy Dina / 24 Óra)

Ha sikerül biztosítani a faj megfelelő állományát, amely még természetvédelmi oltalom alatt áll, akkor 2025-től az éves dunai vagy tiszai területi jeggyel rendelkező horgászok évente két, 60 centiméter feletti példányt megtarthatnak. A MOHOSZ az engedélyezetten elvitt mennyiséget telepítés formájában a későbbiekben is rendszeresen visszapótolja majd.

Veszélyt jelentenek a kormoránok

A kecsege őshonos tokféle, amely mindig is jelen volt a Dunán és a Tiszán. A kilencvenes években megcsappant a létszáma, tiltott halászati módszerek alkalmazása és a kellő szabályozás hiánya miatt. A természetes vizeken egyre több a kormorán is, amely nem csak a kecsegék, de egyéb halfajok állományaiban is nagy károkat okoz. Testhossza az 1 métert is elérheti, testtömege 6–7 kilogramm közötti. Teste karcsú, orra keskeny, hosszú, gyengén felfelé hajló. Négy rojtozott bajuszszála viszonylag hosszú.

Az országos horgász szövetség tájékoztatása szerint egyébként összességében Duna hét szakaszán telepítenek kecsegéket. A győri szakaszon 100, a komáromin 300, az esztergomi és fővárosi szakaszon, az ercsin szintén 300-300, a paksin 200, a tolnain 120, a bajain 100, a baranyain 80 kilót. A Tisza négy szakaszán is helyeznek el kecsegéket: a szabolcsin 600, a borsodin 200, a szolnoki-bácsin 400, a csongrádin pedig 300 kilót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában