kisorsolták

2021.09.30. 20:17

Bábolnai lovakon vágtathat a mezőny a Nemzeti Vágtán

A hétvégi Nemzeti Vágta nemzetközi futamának lovait sorsolták ki csütörtökön a Bábolna Nemzeti Ménesbirtokon. Idén Paizs Gábor képviseli hazánk színeit a megmérettetésen.

K. D.

A rendezvényen Dallos Gyula Európa-bajnoki bronzérmes, világbajnokságon hetedik helyezett, magyar bajnok, mesteredző, miniszteri biztos elmondta, ebben a futamban a nemzetek bemutathatják lovaskultúrájukat. Hozzátette, hazánkban több mint ezeréves a lovas múlt, és az idei rendezvényen már közönség előtt mérettethetik meg magukat a lovasok.

Szotyori Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója arról beszélt, ez a rendezvény olyan kulturális és sportesemény, amely a világon egyedülálló.

– A gyönyörűsége abban rejlik, hogy a legszebb helyen a legszebb lovak hátára pattanhatnak a résztvevők, hiszen Budapest legszebb tere a Hősök tere, a legszebb lovai pedig a shagya-arabok – fogalmazott.

Arra is kitért, vasárnap pályapróbát tartanak, majd az előfutamok következnek. Mindkét futamból az első három helyezett jut be a döntőbe. Köszönetet mondott a ménesbirtok munkatársainak is, akik ezúttal is biztosítják a nemzetközi futam számára a lovakat. A shagya-arabokat immár két évszázada tenyésztik.

Az első előfutamban indul: Törökország, Anglia, Suriname, Románia, Ausztria, Csehország. A második előfutamban indul: Magyarország, Horvátország, Szlovénia, Mongólia, Olaszország, India.

Az esemény zárásaként a fedeles lovardából a bábolnai versenypályára vonultak a résztvevők, majd ismerkedő edzést tartottak a lovasok.

Összhangra van szükség a sikerhez

Paizs Gábor a tizenegyes sorszámú lovat kapta a bábolnai sorsoláson. A szürke kanca 2016-os születésű, ez lesz az első futama, de tartogathat meglepetéseket, mert hihetetlen küzdőszelleme van. A lovas elmondta, vasárnap lesz rá lehetőségük, hogy kipróbálják, miként viselkednek a lovak a versenypályán.

További részletek az október 1-jén megjelenő 24 Órában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában