elszántság

2021.09.20. 20:00

A Vaskapu királya lett a dorogi hobbikerékpáros: 100-szor hódította meg a csúcsot

A közelmúltban teljesült Albert József célja, hiszen ebben az évben immár századik alkalommal tekert fel az Esztergomnál magasodó Vaskapura. A Dorogon élő hobbikerékpáros elszántsága is bizonyítja: semmi sem lehetetlen.

Walczer Patrik

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

Ami a Fuji a japánoknak, az a Vaskapu az esztergomiaknak. Egy olyan 404 méter magas csúcsról beszélünk, ahová aszfaltút vezet fel, a tetején magasodó menedékházhoz nem csak autóval, hanem sokan futva vagy kerékpárral szeretnek feljutni. Utóbbiak közé tartozik Albert József is, aki dorogi lakásától rendre felteker a hegyre.

Ebben az évben eddig 3500 kilométert tekert le

– A Vaskapu100 ötlete nem idén született meg a fejemben, hiszen rendszeresen felmegyek a csúcsra. A tavalyi esztendőben, részben a járványhelyzet miatt, nagyjából csak húsz alkalommal jutottam fel. Volt egy kisebb térdsérülésem is, hatalmas köszönet dr. Bérces Magdolnának, aki rendbe hozta a lábamat. Idén úgy döntöttem, hogy mindenképpen meglesz a száz teljesítése – ismertette Albert József, aki tavaly még karácsonykor és szilveszterkor is kerékpározhatott, így jó 1500 kilométerrel a lábaiban vágott neki a Vaskapu100-nak. Egyébként idén már 3500 kilométernél tart.

A sportember már ismeri az összes kátyút

A lelkes hobbikerékpáros idén először április 9-én tekert fel a csúcsra és a szeptemberi századik alkalomig szinte minden egyes nap nyeregbe pattant. Persze egy-két nap az eső vagy elfoglaltság miatt kimaradt, olyankor általában lelkiismeret-furdalása is volt.

– Egy-egy teljesítés alkalmával a dorogi lakásomtól indulok el Esztergomba, feltekerek a Bánomi úton, majd következik a Vaskapui út. A kereszteződéstől kezdve három kilométernyi kőkemény táv vár rám, mely tizennégy-tizenöt százalékos emelkedőket is tartalmaz. Miután felértem, egy rövid pihenő után legurulok egészen Búbánatvölgyig, majd a Duna-menti kerékpárút érintésével térek haza – jelentette ki, majd hozzátette: már ismeri az összes kátyút, amelyek megnehezítik a csúcstámadást.

Fotó: Walczer Patrik / 24 Óra

Úgy gondolja, sokat számít az is, hogy váltós kerékpárt használ, mert így rengeteg energiát spórolhat az emelkedőknél. Az időjárás is eléggé befolyásolhatja a teljesítést is: áprilisban kellemes idő volt, majd berobbant a nyár és a legforróbb hetekben hőhullámok nehezítették meg az életünket. Albert József viszont a kánikulában is kitartott.

Negyven fokos hőségben is szeret pedálozni

Véleménye szerint mindig eljön egy-két holtpont, melyeken csak kellő elszántságának köszönhetően sikerül túljutnia. Ahogy a hidegebb napok, úgy a kánikula sem tudja eltántorítania a céljától, sőt sokakkal ellentétben kimondottan szeret a harmincöt-negyven fokos hőségben tekerni.

– Évekkel ezelőtt hóban jutottam fel a csúcsra. A Vaskapui út elején még nem volt semmi, majd meglepődtem, hiszen a murvás parkoló után, a fenyőfáktól kezdve már fehér volt a táj. Alig bírtam feltekerni, de láttam néhány autónyomot, ami bizonyította, hogy másoknak is sikerült. Így végül nem adtam fel. Persze olyan is volt, hogy útközben ért utol valahol az eső, de nem zavart, hisz’ a kerékpárosok nem cukorból vannak – vélekedett.

Közismert, hogy a Vaskapura látogatók többsége fogyaszt az étteremben, kimegy a sziklákhoz, megnézi az állatokat és már megy is haza, pedig a Vaskapu több élménnyel is szolgálhat. Albert József megjegyezte: sajnos a kocsikkal közlekedők olykor nem veszik figyelembe a futókat és a kerékpárosokat sem, és közel, nagy sebességgel haladnak el mellettük. Persze pozitív élményei is vannak, hiszen rengeteg emberrel összebarátkozott, sőt a sporttársakkal biztatják is egymást.

– Amit furcsállok, hogy kerékpárral kevesen járnak fel és úgy gondolom, hogy páratlan sporteseményeket lehetne itt rendezni. Csodálom a futókat is. Nemrégiben esőben próbáltam meg lefutni a táv utolsó egy kilométerét, de két-három alkalommal meg kellett állnom – mondta.

A lelkes hobbikerékpáros elmondta azt is, hogy a Vaskapui út aljától a csúcsig gyakran felteker kétszer egymás után. Egy alkalommal látta, hogy egy lány háromszor is felfutott, ami kellő motivációval bírt számára. Aludt rá egyet, majd úgy döntött, megpróbál háromszor feltekerni. Végül sikerült, igaz, a harmadik csúcstámadás már keménynek bizonyult.

Emlékpólót kapott az egyik barátjától

Albert József szeptember első napjaiban teljesítette a századik etapot, erre az alkalomra egy „Vaskapu 100” feliratú emlékpólót is kapott az egyik barátjától. Nem áll meg ennyinél, ha az időjárás engedi, akkor korábbi rekordját is felülmúlhatja.

Fotó: Walczer Patrik / 24 Óra

– A századik alkalom után ajándékként a visegrádi fellegvárnál teljesítettem két kört. Ha meg nem unom, akkor a jövőben továbbra is rendszeresen feltekerek majd a Vaskapura, hiszen ez egy csodálatos hely. Bármennyi idős is az ember, aki teheti, üljön kerékpárra, hiszen nem létezik ennél jobb dolog a világon! – tette hozzá.

Versenyszerűen kerékpározott

Albert József elmesélte azt is, hogy 1971-ben versenyszerűen kezdett el kerékpározni a fővárosi Központi Sportiskolában (KSI). Amikor onnan kiöregedett, a Ferencváros színeiben sportolt. A fő profilja a hegyre tekerés volt, sok korosztályos hegyi bajnokságot nyert budapesti, és országos viszonylatban is. Bár Budapesten élt, az edzések alkalmával gyakran járt a környéken, előfordult olyan is, hogy esztergomi kört teljesítettek, ami száztíz-százhúsz kilométeres táv volt.

A Vaskapura akkoriban még nem jutott fel, azt évtizedek múltán, immár Dorogon élő lakosként fedezte csak fel. Később az élet úgy hozta, hogy a munkája miatt búcsút kellett intenie a versenyszerű sportolásnak. Ki is maradt mintegy másfél évtized, mire újra lett annyi szabadideje, hogy valamilyen sportágat űzzön. Végül annyira hiányzott számára a kerékpározás, hogy visszatalált a sportághoz és hobbiszinten ma is hódol a szenvedélyének. Elmondása szerint a tekerés közben hamar előjöttek a régi versenyzésekkel, illetve edzésekkel kapcsolatos emlékei is.

Civil foglalkozásával kapcsolatban annyit elárult, hogy hosszú időn keresztül egészen az átalakulásig a Magyar Rádió sportszerkesztőségének külső munkatársa volt. Bár már nyugállományba vonult, még mindig dolgozik, ha pedig nem kerékpározik, akkor szívesen olvas.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában