kézilabda

2021.08.11. 20:17

Matics mesternek bejött a Tatabánya játéka az edzőmeccsen

A Budakalásszal játszott edzőmeccset szerdán a Tatabánya. A kék-fehér kézilabdázók teljesítményével Matics mester is elégedett volt.

P. J.

Matics Vladan szerint jó társaság jött össze Tatabányán, a felkészülés során több nagycsapatot is megvert a Tatabánya

Forrás: 24 Óra

Fotó: H. B.

Határozottan kezdték a találkozót a Kék Tigrisek, így ötgólos előnnyel zárta az első félidőt. A szünet után már kissé hullámzóbb teljesítményt nyújtott a hazai gárda. Olykor, a kiharcolt előnyét „feláldozta” a szépség oltárán. Ennek ellenére egy pillanatig nem forgott veszélyben a házigazdák sikere. Pénteken, 18 órától a Kassát (szlovák) fogadja a Matics-csapat Tatabányán.

Matics Vladan: Korrekt teljesítményt nyújtottunk, különösen, hogy a meccs előtti délelőttön még edzettünk. Jó volt a védekezésünk és a 26 szerzett gól a támadásaink hatékonyságát bizonyítja. Ha valamit kifogásolnék, az az lenne, hogy amikor kétszer-háromszor is elmentünk öt-hat góllal ellenfelünktől, akkor elkezdtünk trükközni, ahelyett, hogy nyolcra vagy tízre növeltük volna az előnyünket. De összességében tetszett, amit láttam a csapatomtól.

Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés

Tatabánya KC – Budakalász 26-21 (14-9)

Földi Imre Sportcsarnok, 250 néző.

TATABÁNYA: Bartucz – Hornyák P. 2, Ancsin 4, Sztojnics, Fotache, Győri M. 5, Sunajko 5. Csere: Móri (kapus), Zdolik 3, Balogh Zs. 4 (1), Ushal 1, Tóth B. 1, Bálin B. 1, Bodnár Á. Edző: Matics Vladan.

Az eredmény alakulása, 5. p.: 3-1, 15. p.: 9-3, 21. p.: 10-5, 26. p.: 13-8, 37. p.: 15-12, 43. p.: 18-12, 54. p.: 21-18.

Kiállítások: 10, illetve 6 perc.

Hétméteresek: 2/1, illetve 6/4.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában