sikerek

2021.07.09. 06:28

Csehországban és a fővárosban is brillíroztak a tatabányai cselgáncstehetségek

Miközben Csernoviczki Éva az olimpiai felkészülés hajrájában jelenleg Horvátországban készül, addig az Ippon Judo Tatabánya SE fiatal tehetségei a hazai és nemzetközi versenyeken is remekelnek.

Kun Attila

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

Miklósvölgyi Dániel Ferenc, az Ippon Judo Tatabánya SE ifjúsági korosztályú versenyzője a hétvégén Teplicében vett részt korosztályos Európa Kupa-viadalon, ahol remek versenyzéssel a harmadik helyet szerezte meg a 81 kg-osok között és ezzel kvalifikálta magát az őszi, rigai kontinensviadalra – számolt be róla Csernoviczki Csaba, a tatabányai egyesület vezetőedzője.

– Dániel előbb német, majd szerb ellenfelét győzte le, az elődöntőben azonban kikapott egy grúz dzsúdóstól. A harmadik helyért vívott összecsapáson aztán 10 másodperc után ipponnal verte azt az olaszt, aki előtte a verseny másik két grúz résztvevőjét búcsúztatta – tudtuk meg a sportvezetőtől, aki hozzátette, hogy a csehországi eredmény nagy előrelépés Dániel számára, hiszen a legutóbbi versenyén, Porecsben gyengébb mezőnyben a hetedik helyen végzett, míg most 29 dzsúdós közül (köztük a sportág egyik nagyhatalmának számító Grúzia három versenyzőjével) állhatott dobogóra. Az egyesület kiválóságai közül Krüpl Georgina a harmadik helyen végzett a 63 kg-osok mezőnyében a Budapesten rendezett Ifjúsági Országos Rangsorversenyen.

Eközben az Ippon Judo SE legeredményesebb versenyzője, Csernoviczki Éva edző édesapjával, valamint a klub két fiatal tehetségével, Keller Rebekával és Szabó Áronnal Horvátországban készül az olimpiai játékokra. – Most már a felkészülés hajrájában járunk, Éva jó formában van, bizakodóak vagyunk – tudtuk meg Csernoviczki Csabától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában