vízilabda

2021.06.13. 19:38

Nagy csatában veszített a TVSE

A TVSE edzője szerint a csapat csütörtökön szeretne visszavágni a Neptunnak.

P. J.

tvse

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

Az egyik fél második győzelméig tartó párharcban a fővárosiak jutottak előnyhöz az első összecsapást követően. Ennek az is az egyik oka, hogy a vízművesek kissé megszeppenve kezdték az osztályozót, így a vendéglátók gyorsan előnybe kerültek. Ezt követően azonban magára talált a Gebauer-csapat, és fokozatosan ledolgozta a hátrányát. Olyannyira, hogy három és fél perccel a találkozó lefújása előtt már 8-7-re a vízművesek vezettek. Sőt, büntetőhöz is jutottak, azonban az ötméterest elhibázták, és ahogy az ilyenkor szokott lenni, a rutinos budapesti együttes még bepasszírozott két találatot, és megnyerte a meccset.

Gebauer Lajos: – Kár ezért a meccsért, amelyen végül a rutin döntött. Csütörtökön szeretnénk visszavágni és egyenlíteni, aztán majd meglátjuk… A látottak és az eredmény ellenére fiataljaink végig becsülettel küzdöttek.

Vízilabda, férfi, osztályozó az OB I. B-be jutásért, 1. mérkőzés

Neptun VSC–Tatabányai Vízmű SE II. 9-8 (4-2, 1-2, 1-2, 3-2)

Budapest, Hajós Alfréd fedett uszoda, vezette: Füzesi Zs., Tóth I.

TATABÁNYA: Koplányi – Gombos 1, Szenczi 1, Várnagy 2, Bokros, Dubinák 2, Galler 2. Csere: Cseh (kapus), Végh L., Czibere. Edző: Gebauer Lajos.

Gól emberelőnyből: 9/3, illetve 10/3.

Gól ötméteresből: 0, illetve 1/0.

Kipontozódott: Végh L.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában