2021.06.17. 06:41
A nyergesi focistalány a magyar válogatottban és a német bajnokságban is tarol
A nyergesi Zeller Dóra a szerbek elleni felkészülési meccsen is betalált. Nem csak a válogatottban, német klubjában is bizonyítja nagyszerű focitudását.

Forrás: MLSZ
Fotó: Micheller Szilvia
Az őszi világbajnoki selejtezőkre készülő magyar női válogatott barátságos összecsapáson 4-0-ra nyert Szerbia ellen a múlt héten a szegedi Szent Gellért Fórumban rendezett mérkőzésen (az ugyancsak szegedi visszavágón a szerbek győztek 3-2-re).
Első gólunkat Zeller Dóra szerezte. A huszonhat éves nyergesújfalui csatár a Duna-parti város sportegyesületének csapatában lépett először pályára. Az élvonalban tizennégy évesen az Újpesti TE színeiben mutatkozott be 2009-ben, 14 bajnoki meccsen hatszor talált a hálóba. Egy év múlva már a Ferencvárosban rúgta a labdát, ahol öt év alatt 82 mérkőzésen 68-szor volt eredményes. 2014-től aztán határainkon túl folytatta, a németországi TSG Hoffenheim következett.
A 2018–2019-es szezon végén Dóra egyéves szerződést írt alá a szintén németországi Bayer Leverkusen együttesével. Az új közösségbe hamar beilleszkedett, játéka meggyőzte a klub szakmai vezetését, újabb kétéves szerződést kötöttek vele. A dinamikusan játszó focista 2014-ben az év női magyar labdarúgója volt. Dóra a magyar válogatottban 2013-ban, még a Ferencváros játékosaként mutatkozhatott be, a nemzeti tizenegyben eddigi 57 fellépése alkalmával 18-szor volt eredményes.
Az őszi világbajnoki selejtező-sorozat első mérkőzésén a magyar válogatott hazai pályán várja Skócia csapatát szeptember 17-én.