2021.05.10. 00:49
Kapusgóllal nyert a Sárisáp és növelte előnyét a megyei első osztályban
A rájátszás második fordulóját rendezték vasárnap este a megyei bajnokság első osztályában. Kikapott a Zsámbék, a Sárisáp viszont nyert, így nagyot lépett Csapó Károly alakulata a bajnoki cím felé.

Forrás: 24 Óra
Fotó: Hagymási Bence
Vereséget szenvedett a második helyen álló Zsámbék Nyergesújfalun, így Bodó László csapata távolabb került a bajnoki címtől. A nyergesiek fegyelmezetten játszva tartották nullán a Zsámbékot, majd a 86. percben Tóth Dániel eldöntötte a három pont sorsát. Ezzel a győzelemmel a Nyergesújfalu már csak három pontra van a dobogó legalsó fokától. A listavezető Sárisáp egy nagyon izgalmas mérkőzést nyert meg Esztergomban. A vendégvezetés után az Esztergom fordítani tudott, ám végül a Sárisáp szerzett még két gólt.
Érdekesség, hogy a listavezető mindhárom találata büntetőből esett, ráadásul a legutolsót a kapus Sándor Gábor értékesítette. Ez már nem az első neki, az elmúlt években több gólt is szerzett büntetőből. Ezzel a győzelemmel öt pontra nőtt a Sárisáp előnye a Zsámbék előtt. A Kecskéd–Koppánymonostor összecsapás végeredménye hamar kialakult, hiszen a 35. percben már 1-1 volt az állás, ami később sem változott.
Az alsóházi meccsek alaposan megnövelték a forduló gólátlagát: a Vértesszőlős hátrányból fordítva 3-1-re nyert a Nagyigmánd ellen, de a hazai csapat simán megnyerhette volna a mérkőzést, ám a ziccereket nem sikerült gólokra váltania. A rutinos vértesszőlősiek viszont megtették ezt, így végül Tokaji Zsolték győztek. A Bábolnának a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy összeszedjen 11 egészséges játékost.
A Tata önbizalommal telve utazott hozzájuk, és mindkét félidőben 3-3 gólt szerzett, így Wéber Roland csapata végül egy hatost gurított, cserébe egyet sem kapott. Mégsem itt volt a legtöbb találat, hanem Környén: Kiprich József csapata egy tucat gólt szerzett a szinte teljesen ismeretlen játékosokkal felálló Oroszlány ellen.
Megyei I. osztály, rájátszás, felsőház, 2. forduló
Nyergesújfalu SE–Zsámbéki SK 1-0 (0-0)
Nyergesújfalu, vezette: Miráki G. (Szeibert P., Gabala Zs.). Nyergesújfalu: Lakatos – Molnár, Tóth, Guzsik, Zicsi, Vass (Szoboszlai, 93.), Motuz, Mann (Vida, 91.), Balogh, Takács, Fekete. Vezetőedző: Jánosi Dániel. Zsámbék: Tugyi – György, Juhász, Sugár B., Sárközi, Áprily, Monori (Bedő, 45.), László D., Karai (Pál, 77.), Homoki (László M., 57.), Marticsek. Vezetőedző: Bodó László. Gólszerző: Tóth (86.). Jók: mindenki, illetve Marticsek, Sugár B., Karai.
Jánosi Dániel: – Rendkívül fegyelmezett és koncentrált játékkal, igazi csapatként küzdve megérdemelten szereztük meg a három pontot. Bodó László: – Nagyon sokat tettünk ebbe a mérkőzésbe, és az egész szezonba. Nagyon sajnálom a csapatot, mert azt gondolom, hogy a találkozó összképe alapján közelebb álltunk a győzelemhez, de ilyen a futball. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, és akkor is ezt fogom mondani, ha a következő három mérkőzésen kikapunk.
FC Esztergom–Sárisápi BSE 2-3 (0-1)
Esztergom, vezette: Drabon B. (Szántó R. D., Janovics I.). Esztergom: Iványi – Molnár, Pásztor (Orosházi, 49.), Ludvig (Kiss, 83.), Kulánda, Fehértói, Dombai, Miknyóczki (Wiest, 81.), Visnyovszki, Tar (Lőrinczy, 46.), Mártonfi (Peller, 58.). Assziszentsedző: Kun Imre. Sárisáp: Sándor G. – Kopányi, Válent, Csapó, Manga, Jurásek J., Grenitzer (Nagy, 46.), Sándor P. (Jónás, 62.), Karcagi (Szenes, 91.), Manger (Janetka, 83.), Budaházi. Vezetőedző: Csapó Károly. Gólszerzők: Lőrinczy (58.), Ludvig (61.), illetve Karcagi (43., 75., mindkettőt tizenegyesből), Sándor G. (76., tizenegyesből). Kiállítva: Molnár (70.), illetve Budaházi (57.). Jók: senki, illetve mindenki. Kun Imre: – Sajnos elfelejtettek szólni nekünk, hogy tizenegyesrúgó-versenyre jöttünk... Csapó Károly: – Nagyot melóztunk, sokat tettünk a győzelemért. Gratulálok a csapatomnak.
Wati-Kecskéd KSK–Koppánymonostori SE 1-1 (1-1)
Kecskéd, vezette: Csejtei Cs. (Széplábi G., Hegedüs P.). Kecskéd: Bábszki – Schmidt (Kocsán, 46.), Vadkerti, Fábián, Hagymási (Darabos, 75.), Greskó, Czékmány (Neckernusz, 87.), Kese, Neukunft, Simon, Tomayer. Vezetőedző: Linczmaier László. Koppánymonostor: Vicena – Egyed (Alasztics, 66.), Bilkó, Venczel (Tímár, 60.), Rába, Csapó, Sinkó, Tóth (Mészáros, 72.), Dávid, Simonka, Korcsok (Hegedűs, 66.). Vezetőedző: Vigh László. Gólszerzők: Hagymási (18.), illetve Csapó (35.). Jók: Bábszki, Kese, Tomayer, illetve Csapó, Bilkó, Rába. Linczmaier László: – Nemrég játszottunk egymással, így tudtuk, hogy mire számíthatunk. A vendégek játszottak mezőnyfölényben, de mi is szervezettek voltunk. Csúnyán mondva „kimaxoltuk” a meccset. Sikernek tartom, hogy a két meccsen négy pontot szereztünk a megye egyik legjobb csapata ellen. Vigh László: – Sajnos nagyon gyenge volt az első félidő. A szünet után ritmust tudtunk váltani, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de a gól nem jött. Keressük a miérteket, és tanulni szeretnénk belőle.
Alsóház, 2. forduló
Bábolnai SE–Tatai AC 0-6 (0-3)
Bábolna, vezette: Erdélyi D. (Kreitl T., Lovas G.). Bábolna: Boczkó – Varga B. J. (Szedlacsek, 83.), Horváth, Széles, Kalamár, Bognár, Tóth M. G., Szendi (Takács B., 66.), Takács K., Lanzendorfen (Szalai, 75.), Végh. Vezetőedző: Józsa Péter. Tata: Csákány – Széles, Visnyovszki M., Felső, Suhai (Koronczi, 61.), Zuggó (Nagy, 75.), Martonfi (Tóth Á., 52.), Dragonya, Visnyovszki A. (Hauzer, 41.), Minárcsik (Kisék, 66.), Mezei. Vezetőedző: Wéber Roland.Gólszerzők: Minárcsik (16., 55.), Suhai (28.), Zuggó (33., 62.), Visnyovszki M. (87.). Jók: senki, illetve mindenki. Józsa Péter: – A tavaszi problémáink most csúcsosodtak ki teljesen. Wéber Roland: – Az első perctől jó volt a hozzáállásunk, megfelelően motiváltak voltunk. Dinamikusabban, gyorsabban és ötletesebben játszottunk ellenfelünknél. A győzelmünk minden szempontból megérdemelt. Gratulálok a csapatunknak.
Környe SE–OBSK Oroszlány 12-2 (7-0)
Környe, vezette: Lovas A. G. (Hartdégen Zs., Baranyai L.). Környe: Varsányi – Kerék, Zelenai, Békefi, Horváth, Szabó K., Takács K., Bándi, Kósa, Takács B. (Turi, 60.), Méhész (Saáry, 60.). Vezetőedző: Kiprich József. Oroszlány: Demeter – Nagy, Tóth B., Jovanov, Nádudvari D., Babai, Hideg Zs., Hideg Sz., Földi, Budai, Péter. Szakosztályvezető: Mészáros István. Gólszerzők: Szabó K. (16., 21.), Horváth (17., 36.), Takács B. (31., 37.), Bándi (43.), Békefi (48., 56.), Turi (74., 85.), Takács K. (77.), illetve Hideg Sz. (51.), Budai (70.). Jók: mindenki, illetve senki. Kiprich József: – Erről a meccsről nem nagyon tudok mit mondani... Az első félidőt megnyomtuk, el is dőlt a mérkőzés. Mészáros István: – Igaz, hogy kikaptunk, de nyert is a csapat: olyanok futballoztak, akik az oroszlányi labdarúgásért játszottak. A második játékrészre már azok a játékosok is bemelegedtek, akik több év kihagyás után tértek vissza.
Nagyigmándi KSK–Vértesszőlősi SE 1-3 (1-0)
Nagyigmánd, vezette: Vojvoda M. (Hegedüs R., Büki G.). Nagyigmánd: Battka – Szabó R., Szalai J., Patyi, Klestenitz, Kuti Horváth, Járóka Máté, Takács M., Nádolszky (Fülöp, 76.), Boros, Veres. Vezetőedző: Járóka Mátyás. Vértesszőlős: Kurucz – Barkóczi (Magyarics, 71.), Dr. Veréb, Vaczula, Polyák, Szőke (Wieszt, 46.), Dombai, Bognár (Ténai, 63.), Wágner, Bencsik, Matláry (Keleti, 58.). Vezetőedző: Tokaji Zsolt. Gólszerzők: Szalai J. (26.), illetve Bognár (55.), Dombai (59.), Polyák (66.). Jók: Boros, Szalai J., Járóka Máté, Kuti Horváth, illetve Dr. Veréb, Dombai. Járóka Mátyás: – Tragikomédia – ez az a jelző, ami leginkább igaz a meccsre, mondhatni, helyzet nélkül tudott nyerni a Vértesszőlős. Nyolcszor álltunk szemben a kapussal, legalábbis eddig tudtam számolni, utána már a saját egészségi állapotom miatt nem számoltam tovább, és a poén az egészben, hogy egy érvényes gólt még el is vettek tőlünk. Sajnos ezen túl kell most lendülnünk, és remélem, egy hét múlva berúgjuk a helyzeteinket. A játékunkba nem lehet belekötni, úgy gondolom, felülmúltuk ellenfelünket, ehhez gratulálok a csapatnak. Ettől függetlenül saját magunkat vertük meg, és a rájátszás szempontjából nagyon értékes három pontot engedtünk ki a kezünkből. Tokaji Zsolt: – A győzelmen kívül a fiatalok bemutatkozásának örülök. További sok sikert kívánok nekik a pályafutásukhoz.