kék tigrisek

2021.05.10. 00:49

Felülmúlta a Ceglédet a Tatabánya: megvan a két pont

Óriási csatában nyert a Tatabánya a kiesés ellen élet-halál harcot vívó ceglédiekkel szemben. A kötelezőnek titulált győzelmek általában a legnehezebbek, és ez most is beigazolódott. Ám, ha csak egyetlen góllal is, de felülmúlta riválisát a Matics-legénység.

Petrik József
Felülmúlta a Ceglédet a Tatabánya: megvan a két pont

A Grundfos megmutatta, mit tud

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hagymási Bence

A rengeteg sérült miatt nem volt egyszerű a Kék Tigrisek felkészülése. Ezek után a találkozó előestéjén Wyszomirski kapus gyomorrontást kapott, így ő sem tarthatott társaival Abonyba. Rajta kívül a jobbszélső Hornyák Péter, az irányító-átlövő Juhász Ádám és a balszélső Molnár Balázs sem léphetett pályára.

Ez a hátrány rá is nyomta a bélyegét a vendégek első félidei teljesítményére, amellett, hogy a Tatabánya bele is aludt az összecsapás elejébe. Ez idő tájt nem működött igazán sem a védekezés, sem a támadásépítés, és a „portás-produkció” is elmaradt az elvárhatótól. Igaz, a Cegléd karakteres hozzáállásával óriási küzdelemre késztette a Bányászt. Ezért csak nagy hajrával egyenlítettek a vendégek az első félidő végére.

A szünet után aztán összeállt a vendégek védekezése, Bartucz László kapus is kiválóan teljesített a háló előtt, ennek ellenére mégis voltak gondjai a Kék Tigriseknek. A vendéglátók hatalmasat küzdöttek, és nem utolsó sorban jól is kézilabdáztak. A végén némi szerencse is kellett ahhoz, hogy a jóval rutinosabb, bár ezer sebből vérző Tatabánya elhozza Abonyból a létfontosságú két bajnoki pontot.

Kontra Zsolt, a Grundfos technikai vezetője: – Nagyon értékes győzelmet arattunk az életéért, az élvonalbeli tagságáért harcoló, rendkívül szimpatikusan küzdő ceglédiek ellen. A mieinknek is egyértelműen jár a gratuláció.

Kézilabda, NB I., férfi, 23. forduló

Ceglédi KKSE–Grundfos Tatabánya KC 23-24 (14-14)

Abony, Varga István Városi Sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Andorka M., Hucker R.

TATABÁNYA: Bartucz – Sunajko 3, Bozsovics 4, Győri M. 7/4, Ancsin 2, Sipos A. 2, Hornyák B. 2. Csere: Konecny (kapus), Ilyés, Balogh Zs. 1, Debreczeni 1, Zdolik 2. Edző: Matics Vladan.

Az eredmény alakulása: 6. perc: 3-1, 9. p.: 5-5, 15. p.: 8-6, 22. p.: 11-8, 26. p.: 12-12, 38. p.: 17-15, 43. p.: 19-20, 47. p.: 20-23, 57. p.: 23-24.

Kiállítások: 4, illetve 8 perc.

Hétméteresek: 5/3, illetve 4/4.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában