bringaverseny

2021.03.09. 20:37

Tata lesz a Tour de Hongrie egyik célállomása

Közzétették a 42. Tour de Hongrie útvonalát, a harmadik szakasz Komárom-Esztergom megyén is átmegy.

Kemma.hu

Viel Matia, az olasz Androni Giocattoli csapat tagja (piros mezben), és Veljko Stojnic, az olasz Vini Zabu KTM csapat tagja (zöld-sárga mezben) sprintel a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny elsõ, 118 kilométeres Esztergom-Esztergom szakaszán az esztergomi Bánomi úton

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Március 9-én kedden este mutatták be az idei Magyar Kerékpáros Körverseny útvonalát. A 42. Tour de Hongrie nemzetközi mezőnye május 12-én Siófokon rajtol és öt nap alatt 794 kilométert tesz meg a budapesti befutóig.

A rangos nemzetközi verseny szervezői a koronavírus-járvány miatt kénytelenek voltak szakítani az elmúlt években megismert útvonal-bemutató élő gálaműsorral, s ezúttal a televízió képernyőkön keresztül mutatták meg, az országban merre jár majd a színes karaván.

A körverseny május 12-én rajtol Siófokról és a Balaton déli partján, Balatonföldvár után kanyarodik a somogyi dombok felé, de a szakasz második felében még Balatonboglárnál visszatér egy időre a tó partjára. A százhetvenhárom kilométeres dombos etap egy Kaposvár körüli kör után a város belvárosában, a Vásártéri úton ér véget.

Május 13-án csütörtökön a második szakasz következik. A rajtnak a Magyar tenger északi partján Balatonfüred ad otthont, innen a mezőny kisebb kitérőkkel dél-nyugat irányába indul. Badacsonyt megkerülve Tapolcán, Sümegen, Hévízen és Zalakaroson át jut el a mezőny a nagykanizsai befutóig. A száznyolcvanhárom kilométeres dombos szakasz során a versenyzők két hegyi és három gyorsasági részhajrán gyűjtögethetik a pontokat és a bónuszmásodperceket.

Május 14-én pénteken a veszprémi Óváros térről indul útjára a Tour harmadik szakasza. A bringások észak felé haladnak, hogy Hárskút, Zirc, Pannonhalma, Kisbér és Oroszlány érintésével, több mint háromórányi tekerés után elérjék a célt Tata belvárosában. A száznegyvenkét kilométeres, ugyancsak dombos szakasz során két gyorsasági és két hegyi részhajrá fokozza majd az izgalmakat.

Tata – és természetesen a Magyar Körverseny – történetében is fontos esztendő lesz 2021: az Élővizek városa első alkalommal fogadja a Tour de Hongrie mezőnyét. Érdekesség, hogy Komárom-Esztergom megye egészen 2019-ig egyáltalán nem játszott szerepet a viadalon, majd abban az évben és 2020-ban is Esztergomban volt az első etap végcélja. Tata a hetvenharmadik település lesz, amely rajt- vagy célállomás volt a Tour de Hongrie során.

A 42. Tour de Hongrie útvonala
Fotó: Tour de Hongrie Szervezőbizottság

Május 15-én szombaton, az ötödik szakaszban nehéz erőpróba vár a mezőnyre. A balassagyarmati rajt után a mezőny észak felől érkezik majd a Mátra felé. Akárcsak tavaly, a Kékestetőre vezető emelkedőn az első körben csak Mátraházáig tekernek fel a versenyzők, majd egy hetven kilométeres kör végén ismét hazánk legmagasabb csúcsa felé indulnak, s 984 méteres magasságban érnek célba.

A Balassagyarmat és Gyöngyös-Kékestető közötti kétszáznégy kilométeres szakaszon több mint háromezer méternyi szintemelkedés leküzdése vár a kerékpárosokra, akik három gyorsasági és két hegyi hajrá során gyűjthetnek pontokat.

A zárónapon, május 16-án a Fővárosba, Budapestre vezet a karaván útja. A rajt és a befutó helyszíne egyaránt a Hősök terénél, az Andrássy úton lesz, a Városliget és a Puskás Stadion körül kijelölt nyolc kilométeres látványos körpályán tizenkét kört tesz majd meg a negyvenkettedik Tour de Hongrie rangos nemzetközi mezőnye. Az utolsó etapon kilencvenkét kilométer és három gyorsasági részhajrá vár majd a résztvevőkre.

Eisenkrammer Károly, a viadal főszervezője a megújulást emelte ki a versennyel kapcsolatban.

– A kerékpársport szurkolói az elmúlt években megszokhatták, hogy minden alkalommal igyekszünk új útvonalakat is a programba illeszteni. Tavaly a tervezett magyarországi Giro d’Italia-rajt miatt a Tour de Hongrie nagy részét Észak-Magyarországon rendeztük meg, de már akkor megígértük, hogy 2021-ben Nyugat-Magyarország lesz fókuszban” – mondta a főszervező.

– Elsődleges az egészségügyi biztonság a sportolóknak, sportszakembereknek és a lakosságnak, ezt szem előtt tartva fogjuk megrendezni a Tour de Hongrie-t, amelyet nagyon-nagyon várunk – nyilatkozta Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. A szervezők a hazai előírások és a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség COVID-szabályozását betartva rendezi majd meg az eseményt, a biztonsági előírások maximális betartásával és betartatásával.

– A Tour de Hongrie-val megérkeztünk a sportág világszínpadára, ez a verseny a külföldi kereskedelmi sportcsatornákon ugyanúgy néz ki, mint a francia, olasz vagy belga viadalok, a csapatok és a versenyzők is nagyon pozitív visszajelzéseket adtak a tavalyi eseményről. A Tour de Hongrie a magyar kerékpársport zászlóshajója, a leglátványosabb és világszerte a legismertebb kerékpáros márkanév Magyarországról – vélekedett Dr. Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!