atlétika

2021.03.24. 21:59

Országos bajnok lett Szilágyi Botond

A tatai Footour SE versenyzője, Szilágyi Botond az U14-es korosztály legjobbjának bizonyult a 113. Mezei Futó Magyar Bajnokságon.

K. A.

Szilágyi Botond az U14-es bajnok

Forrás: beküldött

A hétvégén Kecskeméten rendezték a 113. Mezei Futó Magyar Bajnokságot. Az országos megmérettetésen a tatabányaiak mellett a tatai Footour SE versenyzői is indultak megyénkből, sőt, az U14-es korosztályban ­Szilágyi Botond révén – aki a 3 km-es távon bizonyult a legjobbnak – bajnoki címet is szereztek.

Szilágyi Botond (középen) az U14-es bajnok

Fotó: beküldött

– Botondot az eddigi versenyei alapján dobogóra vártuk, titkon reménykedtünk benne, hogy megnyerheti a bajnokságot – kezdte értékelését Botond edzője, Sándor Péter.

– Miskolci riválisával együtt nagyon éretten versenyzett, és nagy csatában megérdemelten szerezte meg a bajnoki címet. Ki kell emelnem még Fenyvesi Márk és Ferenczi Andor teljesítményét is, hiszen Botonddal együtt a csapatverseny negyedik helyén végeztek. Kiemelkedően teljesített a lány U12-es csapatunk is, amely címvédőként ezúttal a második helyen végzett, mindössze egy ponttal lemaradva a győztestől-mondta.

Hozzátéve: ugyanebben a korosztályban a két fiúcsapatunk a harmadik és hatodik, míg az U18-as fiúcsapatunk a kilencedik helyet szerezte meg. Összesítésben tizenhetedikek lettünk a 32 pontszerző egyesület közül, ami az ország mintegy 200 klubja közül remek teljesítmény – tudtuk meg a szakembertől, akinek munkáját felesége, az egyesületnél ugyancsak edzőként dolgozó Csabai Ágota segíti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában