sidi péter

2021.03.26. 18:12

Bizarr botrány a világkupán: a komáromi sporlövő kiakadt a csapattársai miatt

Egészen abszurd dolgok történtek a sportlövők indiai VK-versenyén, ahol a magyar csapat két tagja a komáromi sportlövő, Sidi Péter ellen fordult. Ki is zárták a csapatot.

Kemma.hu

A sportlövők indiai VK-versenyén a magyar csapat két tagja a komáromi sportlövő, Sidi Péter ellen fordult. Ki is zárták a csapatot.

Forrás: Nemzeti Sport

Fotó: Földi Imre

Ahogy az Origo is írja, a dolog ott kezdődött, hogy a csapat bejutott a fináléba az 50 méteren rendezett versenyen, amelyen 3 pozícióban lőnek: fekve, térdelve, állva. A magyar csapat a hazaiakkal csapott volna össze a győzelemért, már készen is álltak a felek, amikor Péni István és Pekler Zalán jelezte a versenybíróknak, hogy a trió harmadik tagjának, a komáromi Sidi Péternek szabálytalan a fegyvere. Állításuk szerint Sidi az úgynevezett bipodot használta, ami a szabályzat szerint tilos. Az alkatrész arra való, hogy segíti a versenyzők fegyverének beállítását, amikor pozíciót váltanak álló helyzet, térdelés és fekvés között. Sidi azonban ezt a fegyverére ragasztotta, amit nem tilt a nemzetközi szövetség (ISSF) szabályzata, és amikor Péni, valamint a szintén komáromi Pekler megkérték arra, hogy ne használja, nem tett ennek eleget.

Éppen ezért Péni és Pekler közölte, hogy nem lőnek együtt Sidivel. Majd jött a Nemzetközi Sportlövő Szövetség ellenőre, aki szabályosnak találta Sidi fegyverét. Péninek és Peklernek ez sem volt elég, kijelentették, hogy ők akkor sem lőnek. Az ESPN tudósítása alapján Sidi azzal védekezett, hogy az ő fegyverén a bipod súlyként funkcionál, a célzásban semmi segítséget nem jelent, mivel rögzítve van. Jair Davidovitz, a verseny ISSF-delegáltja azt mondta az amerikai lapnak, hogy több évtizedes pályafutása során még nem találkozott olyannal, hogy egy csapat tagjai annyira összevesznek, hogy nem állnak ki egy versenyre. ahogy Hozzátette:

nem kérnek leckét a magyaroktól a szabálykönyvet illetően, és az ő bajuk, hogy nem álltak ki a döntőre.

Az amerikai sportoldalnak Péni István azt mondta, hogy remélik, hogy „ez az esemény pozitív lesz a mi szempontunkból és a magyar sport szempontjából is. Hiszen, mi képesek voltunk egy honfitársunkat kizárni a saját csapatunkból csak azért, mert nem tartja be a szabályokat. – idézte az ESPN cikkét a Magyar Nemzet is.

Péni máskor is is foglalkozott már a komáromi sportlövő fegyverével

Péni és Sidi között nem először adódott konfliktus. A tavalyi országos bajnokságon Péni óvást nyújtott be Sidi fegyvere ellen, majd a szóváltás nyilvánosan, a Facebookon folytatódott. Péni szerint jó üzenet lehet a magyar sport számára, hogy a tisztességet a siker elé helyezik, és ha kell, saját csapattársukat is megakadályozzák a csalásban. Ezzel szemben Sidi annyit mondott, hogy Lewis Hamiltonnak sem szokták külön megmondani, hogy esőgumival vágjon neki egy száraz futamnak. Az ESPN-nek még hozzátette: Péni nem bíró a Világkupán, és ő négy éve így használja a fegyverét, ezt használta az kontinensviadalokon, világbajnokságokon, VK-kon is. Egy sportlövő hosszú éveket tölt azzal, hogy megtalálja a fegyvere ideális súlyát, ezért Péni nem mondhatja meg neki, hogy használjon másik súlyt. A magyar küldöttség három ezüst- és egy bronzéremmel zárt Delhiben.

Sidi szerint döbbenetes, ami történt a világkupán

A Nemzeti Sport el is érte a komáromi versenyzőt.

– Döbbenetes és soha nem látott dolog, ami történt! – kezdte a Komárom Olympia SE világbajnok és Európa-bajnok sportlövője, Sidi Péter, hozzátéve, hogy a Magyar Sportlövők Szövetsége réges-rég megszervezte az indiai világkupa-programjukat.

Mindenki tisztában volt vele, hogy milyen versenyszámokat kell lőni, hol kell képviselni Magyarországot. Ebbe beletartozott a csapatverseny is, ha nem így lenne, akkor már rég hazautazhattunk volna.

Sidi a döntő előtti pillanatokat felidézve elmondta: „Döbbenetes, hogy két csapattag visszapakol az öltözőbe a döntős pályáról az aranymeccs előtt tíz perccel és semmibe veszi mindazt, amit elvárt tőlünk a nemzet, a Nemzetközi Sportlövő-szövetség és az indiai szervezőbizottság, akik erőn felül teljesítenek a világjárvány idején is.”

Sidinek egyedül kellett kiállnia a döntőben a három indiaival szemben. A start előtt a bíró arról tájékoztatta őket, hogy sajnos most így fognak versenyezni, de tegyenek meg mindent a szép lövésekért. A bemelegítés zajlott, és a verseny előtt egy perccel lefújták a versenyt.

– Mikko Taussi, a ISSF és a legutóbbi olimpia bírója üzenetet küldött, amelyben az áll, hogy a magyar csapat kizárását főként Péni miatt hozták, és nem ellenem irányult. Willi Grill, az ISSF technikai igazgatója pénteken levelet küldött nekem és Péninek is, amiben kerek perec levezeti, hogy az én fegyverem szabályos, nincs mit taglalni rajta – tette hozzá.

A sportlövő szövetség bizottságot állít fel

A Magyar Sportlövők Szövetsége arról tájékoztatta az MTI-t, hogy bizottságot hoznak létre, hogy kivizsgálják a világkupaversenyen történt „példátlan” esetet.

Ahogy az M4Sport írja, Sinka László főtitkár is példátlan esetről beszélt, amely előtt döbbenten áll, és mint jelezte, már pénteken összeül az elnökség, hogy megvitassa a lehetséges szankciókat és azokat a lépéseket, amelyek a tokiói olimpián megelőzhetik a hasonló botrány kirobbanását.

– Példátlan eset történt a Delhiben rendezett világkupaversenyen, amelynek sajnálatos főszereplője a három testhelyzetű csapatverseny döntőjétől visszalépett magyar csapat volt. Az eset jelentős nemzetközi visszhangot és presztízsveszteséget okozott a magyar sportlövészet számára. A Magyar Sportlövők Szövetsége a kialakult helyzetet teljes körűen ki kívánja vizsgálni annak érdekében, hogy az olimpiai játékokra való felkészülés zavartalanul folyjon tovább és versenyzőink minél eredményesebben szerepeljenek Tokióban. Az ügy kivizsgálására a szövetség elnöksége bizottságot hoz létre, amely minden érintett meghallgatása után a szükséges döntéseket meg fogja hozni – írták közleményükben.

Péni állítja, el se akart először indulni

Péni István – aki három olimpiai számban is ezüstérmet nyert a vk-n – Facebook-oldalán azt írta, hogy a csapatversenyben nem állt szándékában elindulni, a túlzott terhelésnek nem látta értelmét, „és ezt az álláspontot igazolja az a tény is, hogy végül mindössze két nemzet nevezett Magyarországon kívül”.

– Csapattársaim többszöri kérésére végül vállaltam az indulást bizonyos feltételek teljesülése mellett. Egy csapatban előfordulhatnak súrlódások, nálunk sajnos ez évek óta jelen van. Mivel a harmadik csapattársunk viselkedése elfogadhatatlan volt számunkra, és nem volt hajlandó a megállapodásunk szerint eljárni, Pekler Zalánnal végül visszaléptünk a döntőtől.

Sajnálom, hogy a fókusz erre a kellemetlen szituációra irányul jelenleg, miközben több csapattársam is nagyszerű eredményeket ért el, ezúton is gratulálok nekik!

Bocsánatot kérek a döntőbeli ellenfelünktől, Indiától, illetve a szervezőktől az okozott kellemetlenség miatt – fogalmazott az újpesti lövő, aki jelezte: „továbbra is mindent bele fogok adni, hogy Magyarországot sportszerű viselkedéssel és minél jobb eredményekkel képviseljem a nemzetközi versenyeken, és törekedni fogok a mostanihoz hasonló szituációk elkerülésére. A világkupán történteket ezzel lezártnak tekintem.”

Sidi az NSO-nak felidézte: a huszonöt éves nemzetközi pályafutása alatt soha nem volt olimpiai versenyszámban fegyverproblémája, nemhogy kizárás, még figyelmeztetés sem.

– 2019-ben ugyanebben a felállásban Eb-bronzérmet szereztünk ugyancsak ezzel a fegyverrel versenyezve. Sajnos Péni sikeresen átültette az otthoni őrületét a nemzetközi porondra és magával rántotta Peklert, aki éppúgy áldozata lett ennek a sportszerűtlenségnek, mint én. Azzal pedig, hogy Péninek a vesszőparipája lett az, hogy az én fegyveremet bírálgassa, nem tudok mit kezdeni. Ő versenyző és nem bíró, szereptévedésben él – fogalmazott a világcsúcstartó komáromi sportember.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!