2021.03.15. 17:58
A Komárom és a Tatabánya is kikapott
Egyik megyei csapatunk számára sem termett babér az NB III. Nyugati-csoportjának 24. fordulójában.
Egyik megyei csapatunk számára sem termett babér az NB III. Nyugati-csoportjának 24. fordulójában.
Forrás: 24 Óra
Fotó: Dallos István
A Komárom a tabella második helyén álló Mosonmagyaróvár csapatához látogatott, és már az első percben hátrányba került Schiller Patrik öngóljával. Az első félidőben szinte csak egy csapat volt a pályán, hiszen az óváriak öt gólt szereztek az első negyvenöt percben. A szünet után már csak egy gól esett, a csereként beállt Szimhardt állította be a 6-0-ás végeredményt.
Ennél jóval szorosabb mérkőzést vívott a Tatabánya a Mosonmagyaróvárhoz közeli Lipóton, de pontot így sem szerzett. A harmadik helyen álló Lipót gyorsan megszerezte a vezetést Winkler találatával, de nem sokkal később Árvai egyenlített. Már mindenki a mérkőzés lefújását várta, amikor az NB I.-es múlttal bíró Nagy Olivér eldöntötte a három pont sorsát a hazaiak javára. A Tatabánya ezzel a vereséggel a nyolcadik helyen áll, míg a Komárom visszacsúszott a tizenharmadik pozícióba, és már csak három ponttal előzi meg a már kiesőhelyen álló ZTE II.-t. A tabellát továbbra is a III. Kerület vezeti a Mosonmagyaróvár, Lipót duó előtt.
NB III., Nyugati csoport, 24. forduló
Credobus Mosonmagyaróvár–Komárom VSE 6-0 (5-0)
Mosonmagyaróvár, vezette: Jakab Á. (Kulcsár D., Volentics E. J.).
Mosonmagyaróvár: Heinrich – Bakos (Illés, 56.), Debreceni, Takács M. (Szimhardt, 72.), Horváth K. (Tóth M., 56.), D'Urso, Szalka (Gáncs, 72.), Bohner, Oláh (Szabó Zs., 62.), Czingráber, Nagy K. Zs. Technikai vezető: Borbély Attila.
Komárom: Rigó – Schiller, Végh T., Simigla, Musitz, Tóth P., Vincze, Bán, Módi, Hajba (Horváth D., 72.), Végh B. Vezetőedző: Bozsik Péter.
Gólszerzők: Schiller (1., öngól), Szalka (25.), Takács M. (31.), Nagy K. Zs. (37.), Oláh (40.), Szimhardt (84.).
Lipót Pékség SE–Tatabányai SC 2-1 (1-1)
Lipót, vezette: Héra Cs. (Gyöngyössy P., Nagy B.).
Lipót: Dénes – Füredi (Kovalovszki, 60.), Kószás, Nagy O., Bieder, Farkas (Csete, 70.), Simita, Winkler, Kiszely, Kapa, Sváb. Vezetőedző: Varga Péter.
Tatabánya: Kunsági – Árvai, Kovács I., Krupánszki, Gyürki (Németh, 72.), Soltész, Hajas, Klausz, Víg (Kovács D. Sz., 82.), Farkas V. (Katona, 67.), Székely. Vezetőedző: Bekő Balázs.
Gólszerzők: Winkler (16.), Nagy O. (93.), illetve Árvai (21.).