2020.09.13. 07:11
A horogra akadt gyík és a mellédobott halak esete a szomódi horgászversenyen
Több izgalmat is rejtegetett a szomódi horgászverseny, ahol 24 pecás mérte össze tudását. Volt, aki gyíkot fogott és volt aki „önszántából” mondott le a győzelemről.
Forrás: Kemma.hu
Fotó: Krupánszki Máté
Ki gondolná, hogy aki egy horgászversenyre érkezik pecázni, az nem halat, hanem valami egészen mást, még csak nem is vízben élő állatot fog fogni? És ki számítana arra, hogy aki toronymagasan nyerhetné a versenyt, az a haltartó mellé dobálja a halakat. Hát bizony ez mind megtörtént a szomódi horgászversenyen, ahol 24 pecás gyűlt össze, hogy összemérje tudását.
Még az időjárás is azt akarta, hogy egy kellemes délelőttöt tölthessenek a parton a pecások, ugyanis igazi nyári napsütésben lógathatták a botokat a minap. Az egyesület egy tóra hirdette meg a versenyt, végül annyian érkeztek, hogy kettőre kellett helyeket sorsolni a négyórás versenyre. Bár a halak kapókedve először nem volt túl nagy, azért szépen fokozatosan megjelentek a kopoltyúsok az etetéseken és megkezdődtek a fárasztások. Meglepetés volt, hogy az év közben kevésbé mutatkozó amurok domináltak és több horgász is torpedót akasztott.
Legyen öné a hónap fogása!
Elindult virtuális horgászjátékunk, amelyben a 24 Óra és a Kemma.hu arra kéri a Komárom-Esztergom megyei sporttársakat, hogy mutassák meg olvasóinknak büszkeségeiket, és írják meg legjobb horgásztörténeteiket. Az augusztusi fordulót követően, most a szeptemberi, harmadik fordulóra várjuk a jelentkezőket.
Persze nem csak ez szolgáltatott jókora meglepetést a verseny során. Volt itt még meglepő fogás, nem is akár milyen. Az egyik horgász, akit a természet szólított, csontival felcsalizott botját a vízből kivéve a parton hagyta. Meglepetésére a parton is sikerült fognia valamit, mire visszaért: egy gyíkot, amelynek megtetszett a csali. Súlyban nem sokat nyomott volna a mérlegelésnél, de nem csak ezért engedte el a hívatlan vendéget.
Mindeközben egy másik pecás etetésén is bőszen gyűltek a halak. Fárasztotta is folyamatosan a pontyokat és az amurokat. Jócskán társai előtt járt már, sokan úgy gondolták, hogy az első hely meg is van. Igen ám, de nem várt fordulat állt be. Hősünk, nem tudni mi okból – talán csak szorossá akarta tenni a versenyt – három sikeresen megfogott halát is a szákja mellé dobta. Úgy úszott el az első hely, ahogy a mellé dobált uszonyosok.
A mérlegelésnél nagy volt az izgalom, hiszen több pecás is 10 kilós összfogás fölé jutott, csak pár dekák döntöttek a helyezésekről. Ez történt a két jó barát, Láncz Mihály és Jánoska Dávid esetében is, akik ráadásul egymás melletti szektorban is pecáztak. Dávidnak csak annyi kívánsága volt, hogy megelőzhesse haverját. Végül Misi zsákmányánál 10 kilogramm 69 dekagrammnál állt meg a mérleg. Ezt követte Dávid fogásának mérlegelése. Az öröm pedig óriási volt, ugyanis 10 kilogramm 75 dekagrammal beteljesült a vágya. Hat deka, csupán ennyi döntött. Így végzett harmadik helyen Láncz Mihály és lett második Jánoska Dávid. A dobogó felső fokára Szelőczei Zoltán állhatott fel 11 kilogramm feletti fogásával.
A verseny után a pecásokat brassóival, krumplival és savanyúsággal vendégelte meg az egyesület. A jóízű ebéd mellett a résztvevők még egyszer átbeszélhették a 4 óra történését és azt, hogy kinek mivel sikerült becsapnia a halakat.