2020.07.28. 16:42
Hét női csapat lesz a megyei labdarúgó bajnokságban
A felnőtt megyei bajnokságok után megvizsgáljuk, hogyan alakulnak az utánpótlás-, az öregfiúk- és a női bajnokságok.

Forrás: 24 Óra
Fotó: Dallos István
A nevezések lezárultak, így itt az ideje megvizsgálni, hogy a bajnokságokban mely települések indítanak csapatokat. A megyei első, másod- és harmadosztályban kiderült már, hogy ki hol indul. A megyei U19-es bajnokság első osztályában tizenkét gárda áll majd rajthoz. A nevezők névsora: Ács, Bakonysárkány, Koppánymonostor, Mocsa, Nagyigmánd, Nyergesújfalu, Oroszlány, Tata, Vértessomló, Vértesszőlős, Kecskéd, Zsámbék. Az utánpótlás másodosztálya ebben az évben is ketté lett bontva déli és északi csoportokra.
Az Északi-csoport nevezői: Bajna, Csolnok, Tát, Gyermely, Hajdu Antal FDSE, Piliscsév, Pilismarót, Sárisáp, Szárliget, Felsőgalla, Tokod. A Déli-csoport: Almásfüzitő, Ászár, Baj, Bana, Császár, Csém, Ete, Kisbér, Kocs, Környe, Szákszend, Tatabányai Vasas. Az U19 mérkőzései továbbra is szombaton lesznek, hogy a tehetséges játékosok vasárnap a felnőttek között is bizonyíthassanak. Az előző szezon óta nem a nagycsapat jogán szerepelnek az osztályokban az U19-es csapatok, így saját jogon lehet feljutni és kiesni is, ez pedig azt eredményezi, hogy a nagyarányú vereségek elmaradtak már az előző szezonban is.
A nőknél is több korosztály lesz. A felnőtteknél hét csapat nevezett: a Dorogi FC, a Fortuna SE, a Környe SE, a Nyergesújfalu SE, a Tatabányai SC, a Tatai AC és a Vértessomlói KSK. A felnőtt női bajnokság majd szeptemberben veszi kezdetét. Az U18-ban hat, az U15-ben kilenc csapat áll majd a rajtkőhöz. Az Öregfiúk-bajnokság ezúttal két csoportban fog zajlani, északi és déli megoszlásban. Északon indul a Bakonyszombathely, a Gyermely, a Komárom, a Lábatlan, a Mocsa, a TABAK és a Zsámbék, míg délen a Szomód, az Esztergom, a Környe, a Tatabányai Vasas, a Vértessomló, a Vértesszőlős és a Kecskéd.