2020.01.06. 14:01
Tatabányai gólokkal nyert a kéziválogatott a csehek ellen
A magyar válogatott legyőzte Csehországot, miközben két kulcsjátékosa sem utazhat az Eb-re.

Forrás: 24 Óra
Fotó: Hagymási Bence
Döcögősen kezdte a mérkőzést az Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzését a magyar válogatott, a hozzánk hasonlóan a csütörtökön rajtoló kontinensbajnokságra készülő csehek két góllal nyitottak. A 6. percben megtört a jég, Szita révén Gulyás István csapata is megszerezte első találatát.
Az első tíz percben Mikler tartotta a lelket a csapatban, aztán végre összeállt a játék és egy 4-0-s sorozattal sikerült fordítanunk. A 23. percben már 10-5-re is vezettek a mieink, a félidőben pedig megnyugtató, négy gólos volt az előnyünk. A folytatásban 17-10-re elhúztunk, ezt követően azonban a csehek voltak eredményesek zsinórban háromszor.
A mérkőzés hátralévő részében a magyar válogatott végig tartotta három-négy gólos előnyét és Balogh, valamint Ligetvári vezérletével a hajrában bebiztosította sikerét. A mieink legeredményesebb játékosa a Grundfos Tatabányában szereplő Balogh Zsolt, valamint Szita Zoltán volt négy-négy találattal. A további tatabányai játékosok közül Hornyák Péter három, Sipos Adrián egy gólt szerzett (utóbbit végleg kiállították), de pályára lépett Győri Mátyás is.
A két csapat tegnap zárt kapuk mögött is játszott egy edzőmeccset. A főleg a fiataljaival felálló magyar válogatott – többek között Balogh Zsolt és Bánhidi Bence sem lépett pályára ezen az összecsapáson– 31-22-re kikapott. Tegnap az is kiderült, hogy sérülés miatt sem Bodó Richárd, sem Lékai Máté nem tarthat a csapattal az Eb-re.
Gulyás István: – Nem lehetek elégedetlen, bár támadásban akadt egy-két megtorpanás, a védekezés rendben volt, a srácok végrehajtották, amit kértünk. Akadt több jó teljesítmény, így természetesen örülünk a győzelemnek.
Gulyás István szövetségi kapitány csapata az Európa-bajnokság malmői csoportjában jövő szombaton Oroszországgal, január 13-án az olimpiai és világbajnok Dániával, 15-én pedig Izlanddal mérkőzik. Az első két helyezett jut a középdöntőbe.
KÉZILABDA, FÉRFI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–CSEHORSZÁG 27–24 (14–10)
Győr, 4500 néző, vezette: Gatelis, Mazeika (litvánok).
MAGYARORSZÁG: Mikler – Hornyák 3, Máthé, Sipos 1, Bánhidi 3, Szita 4, Győri M. Csere: Székely (kapus), Bóka 3, ifj. Rosta M. 2, Bartók D., Fekete B. 1, Balogh Zs. 4 (2), Nagy B. 2, Ligetvári 3, Tóth Á. 1. Szövetségi kapitány: Gulyás István.
Az eredmény alakulása: 5. perc: 0-1, 8. p.: 1-3, 14. p.: 5-3, 23. p.: 10-5, 27. p.: 13-7, 36. p.: 17-13, 39. p.: 18-14, 45. p.: 21-18, 50. p.: 24-20, 57. p.: 26-23.
Kiállítások: 12, ill. 12 perc + kizárás (Sipos).
Hétméteresek: 2/2, ill. 2/2.