labdarúgás

2019.09.07. 08:18

Nyeretlen csapat érkezik a Komáromhoz

A hétvégén a Veszprém ellen rúgja a bőrt a Komáromi VSE. Bozsik Péter gárdája egy győzelemmel akár újra dobogós lehet.

H. I.

A Komáromot (fehérben) már jól ismerik az NB III-ban

Forrás: 24 Óra

Fotó: Nagy Tamás

A legutóbbi fontos győzelem után érdekes ellenfél vár a Bozsik-gárdára. A nyeretlen Veszprém érkezik Komáromba a harmadosztály hatodik fordulójában. Bo­zsik Péter alakulata elég jól kezdte az NB III. küzdelmeit, hiszen öt találkozóból hármat megnyert, és mindössze egyet vesztett el. Az előző fordulóban a legnagyobb arányú sikert aratta a csapat: Balatonlellén öt gólt rúgtak Módi Viktorék, cserébe egyet sem kaptak, így az önbizalommal nem lehet gond.

A Veszprém eddig a döntetlenkirály szerepében tetszeleg, miután öt találkozójából négyet is eldöntetlenül hagyott, mindössze a Pápától kapott ki. Más kérdés, hogy ez a négy pont egyelőre a kiesőhelyek egyikére száműzte a csapatot, így mindenképpen javítani szeretnének. A négy rúgott góljukra nem lehetnek büszkék a veszprémiek (a Komáromnak 13 van), de az öt kapott találat adhat okot bizakodásra.

A fordulóban egyébként lesznek még érdekes mérkőzések: a listavezető III. Kerület a kieső, de visszajutni akaró Mosonmagyaróvárt fogadja, a második helyen álló Érd pedig zöld-fehér csatát játszik az újonc Lipóttal. A szintén jól rajtoló Pápa a Mol Fehérvár második csapatához látogat. A Tatabánya ellen a feljutást kiharcoló szomszéd megyei Bicske a BKV Előre csapatát fogadja, akár esélyük is lehet a győzelemre, hiszen a közlekedésiek nem rajtoltak túl jól.

Az újonc, csak egy visszalépésnek köszönhetően feljutó, az osztályozót elveszítő Hévíz eddig mélyen kilóg a bajnokságól, hiszen csak egy pontot szereztek. Most nem lesz egyszerű dolguk, hiszen a három győzelemmel rajtoló, mindenkire veszélyes Nagykanizsa vendégei lesznek. A Puskás Akadémia II. a Balatonlellét, míg a Ménfőcsanak a Sárvárt fogadja.

NB III., Nyugati-csoport, 6. forduló

Komárom, Molaj-pálya, vasárnap, 16 óra:

Komárom VSE-VLS Veszprém

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában