horgászkaland

2019.09.14. 13:51

Jól szerepelt a fiatal esztergomi horgász a világbajnokságon

Az Ifjúsági Horgász Világbajnokságon, a nemzeti csapat tagjaként az esztergomi Nagy Hunornak is drukkolhattunk, aki egyéniben negyedik helyen végzett.

Walczer Patrik

Forrás: Beküldött

Ciudad Real városa közelében folyik a Guadiana nevű folyó, amelyen néhány évtizeddel ezelőtt létesítették az El Vicario-víztározót. A mesterséges tavon rendezték meg idén az Ifjúsági Horgász Világbajnokságot, melynek vízében szép számmal fordulnak elő méretes harcsák és kárászok is. Az U15-ös, U20-as és U25-ös mezőny tagjai mind más és más partszakaszon horgászhattak.

Jól szerepelt az utánpótlás csapat a z Ifjúsági Horgász Világbajnokságon (Fotó: Beküldött)

Mindhárom korosztályban szerepelt magyar csapat, sőt, az esztergomi Nagy Hunor révén megyei résztvevője is volt a nemzetközi versenynek. A fiatal sportoló az U15-ös csapat tagjaként indult a világbajnokságon. Igazi tehetség, hiszen kilencévesen szerzett először magyar bajnoki címet, tízéves korától kezdve pedig tagja a magyar ifjúsági horgászválogatottnak. A tavalyi világbajnokságon is tagja volt a keretnek és oroszlánrészt vállalt abban, hogy a csapat ezüst­éremmel zárta szereplését.

Nagy Hunor és a csapat többi tagja idén is esélyesként érkezett Spanyolországba, ahol harminckét pontot gyűjtve ezúttal is a második helyen végzett. Az esztergomi versenyző emellett egyéniben is elindult, ahol a kategória negyedik legjobbja lett.

Felkészülésében nagy segítséget jelentett, hogy Csőregi Balázs és Kaló Zoltán versenyhorgászok osztották meg vele tapasztalataikat, továbbá a Timármix és az esztergomi Vasas Horgász Egyesület is teljes mellszéllességgel mellette állt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában