Labdarúgás

2019.08.12. 17:10

Nagy pofonba szaladt bele a Dorog az MTK ellen

Az álomszerű rajt után hazai pályán szaladt bele méretes pofonba a Dorog az MTK ellen az NB II. harmadik fordulójában.

V. T.

Az álomszerű rajt után hazai pályán szaladt bele méretes pofonba a Dorog az MTK ellen az NB II. harmadik fordulójában.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

A Dorog két győzelemmel várhatta a fővárosiak elleni találkozót, amely azonban nem a terveik szerint alakult. Az igazsághoz hozzátartozik ugyanakkor, hogy a hazaiaknak az első félidő közepén kapust kellett cserélniük, Mursits ugyanis ütközött Lencsével és nem tudta folytatni a játékot.

– Tompán futballoztunk, 0-1-nél pedig hatalmas helyzetet puskáztunk el. A második MTK-góllal minden eldőlt, de nem keseredünk el, megyünk tovább – mondta el véleményét a mérkőzésről Balogh Pál, a dorogiak szakmai igazgatója.

Hazai pályán kapott négyet az MTK-tól a Dorog (Fotó: Walczer Patrik / 24 Óra)

Labdarúgó NB II., 3. forduló

Dorogi FC–MTK Budapest 0-4 (0-1)

Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion, vezette: Oláh G. (Rózsa D., Sinkovicz D.).

Dorogi FC: Mursits (Borsos, 24.) – Kitl (Berkó, 68.), Papp, Albert, Dlusztus, Nyíri, Földi (Nagyházi, 46.), Délczeg, Csillag, Lénárth, Paudits. Vezetőedző: Németh Szabolcs.

MTK Budapest: Bese – Varju, Nagy, Mezei, Bognár, Vass (Babinszki, 73.), Kata, Zuigéber, Katona, Pintér (Szerencsi, 64.), Lencse (Simon, 61.). Vezetőedző: Michael Boris.

Gólszerzők: Bognár (13.), Zuigéber (49., 64.), Lencse (58.).

Sárga lap: Csillag (37.), Lénárth (46.), Paudits (48.), illetve Zuigéber (51.), Simon (89.).

Piros lap: Dlusztus (80.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában