Foci

2019.07.19. 19:45

Új csapatok próbálnak szerencsét a megyei focibajnokságokban

Több változás várható a felnőtt bajnokságok mezőnyében. Lesznek újjáalakuló csapatok és olyan település is, ahol a következő szezonban már nem rúgnak labdába.

Herczeg István

Több változás várható a felnőtt bajnokságok mezőnyében. Lesznek újjáalakuló csapatok és olyan település is, ahol a következő szezonban már nem rúgnak labdába.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

A megyei első osztályban van a legkevesebb változás, hiszen itt mindössze az Ács csapatától búcsúzunk. Mivel a Tatabánya nem jutott fel az NB III.-ba, és a másod­osztályból nem jutott fel senki, ezért összesen 13 csapat áll a rajtkőhöz. A másodosztályban marad a 16 csapat, azonban itt lesz cserélődés. Feljutni ugyan nem jutott fel senki, viszont a Bokod és a Szomód helyére a Csolnok és az Ács került. A csolnokiak bajnokként, az ácsiak kiesőként kerültek ide.

A harmadosztályban lesz a legnagyobb változás, már ami az előttünk álló szezont illeti. A déli csoportban 14 gárda méretteti meg magát. Új csapatként indul a Bársonyos, egy kis kihagyás után újra pattog majd a labda Várgesztesen, valamint a két szezonnal ezelőtt még a megyei első osztályban szereplő Bokod is itt indul. A Császár második csapatot indít, így a másodosztályban szereplő gárdából kimaradók a harmad­osztály déli csoportjában léphetnek pályára.

Északon visszatérőként köszönthetik a Szomódot, egy év másodosztály után visszatértek a legalsó szintre. Tátra is visszatér a felnőtt labdarúgás, két év kihagyás után a harmad­osztályból építik újra a helyi labdarúgást.

A Héreg és a Vértestolna az előző évben egyesítette erejét, most külön utakon próbálnak meg boldogulni, azaz mindkét település saját csapatot indít. A Lábatlan viszont ebben a szezonban nem szerepeltet felnőtt csapatot, az utánpótlásban viszont szerepet kapnak.

A Megyei I. osztály csapatai: Bábolnai SE, FC Esztergom, Kecskédi KSK, Koppánymonostori SE, Nagyigmándi KSK, Nyergesújfalu SE, OBSK Oroszlány, Sárisápi BSE, Tatabányai SC, Tatai AC, Vértessomlói KSK, Vértesszőlősi SE, Zsámbéki SK.

A Megyei II. osztály csapatai: Ácsi Kinizsi SC, Ászár KSE, Bajóti Szikra SE, Banai KSK, Császári SE, Csolnoki SZSE, Etei SE, Gyermely, Kocs KSE, Környe SE, Mocsa KSE, Piliscsévi SE, Pilismarót SC, Süttői SC, Tatabányai Vasas, TÉG Felsőgalla.

A Megyei III. osztály (Dél) névsora: Almásfüzitői SC, Bakonysárkányi SE, Bakonyszombathely KSE, Bársonyos SK, Bokod Erőmű LE, Császári SE II., Csémi SE, Dad KSE, Gesztesi SE, Kisbéri SSE, Kisigmándi KSK, Réde KSE, Szákszendi SE, Weldtech-Naszály SE.

A Megyei III. osztály (Észak) névsora: Annavölgyi BSE, Baj KSE, Bajnai SE, Bar-Nul Szomód SE, D.M.A.C. Dunaalmás, DG Tát SE, Dunaszentmiklósi SE, Héreg, Szárligeti SE, TABAK, Tardosi FC, Tokod SE, Vértestolnai TE.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában