autóport

2019.06.14. 08:15

Hernádi László második lett az EB csehországi fordulójában

A tatai Hernádi László két szlovák versenyző közé ékelődött be a futam végére,de nem volt maradéktalanul elégedett így sem.

Petrik József

A tatai Hernádi László két szlovák versenyző közé ékelődött be a futam végére,de nem volt maradéktalanul elégedett így sem.

Forrás: Beküldött fotó

Az Európa-bajnoki sorozat ötödik állomását a csehországi Sternberk-ben rendezték meg.

– Örömmel vettünk rész ezen a versenyen, hiszen számomra ez egy kedves emlékű pálya – emlékezett vissza erre a fordulóra a tatai Hernádi László.

– Húsz évvel ezelőtt, 1998-ban álltunk rajthoz itt először. Az első tréningen félpályától vibrációt éreztünk az autóból, ezért a második edzés előtt megpróbáltuk megkeresni a hiba forrását. A hajtáslánc és a differenciálmű ellenőrzése után azt hittük, megoldódik a problémánk, de sajnos a második edzésen is jelentkezett a „zavar”. Így a versenyt megelőző este lázas munkával telt. A fék ellenőrzése után bíztunk abban, hogy problémánk megoldódott. A javítás szerencsére jól sikerült, az első versenyfelfutásban mindösszesen 2 másodperc hátránnyal a 2. helyre sikerült kormányozni autónkat – részletezte Hernádi.

– Szerettük volna a második felfutásban ledolgozni hátrányunkat. De a 7,8 kilométeres pálya hosszú egyenesekkel tűzdelt, és nekünk a technikai szabályok csak 17-es kerékátmérőt engedélyeznek, ellenfelünk pedig az új fejlesztésű autóján 18-as kerekeket használhatott, ezért az egyenesekben a végsebességünk sokkal kisebb volt. Így sajnos jelentős hátrányt szereztünk, amit a technikás részeken, a kanyarokban sem tudtunk ledolgozni – tette hozzá.

A két felfutás alapján a tatai pilóta végül az így is bravúrosnak számító második helyezést szerezte meg. A dobogóra a következők állhattak: 1. Ivan Mutnansky (szlovák – Mitsubishi Lancer EVO X) 7.35:200 perc, 2. Hernadi László (Mitsubishi Lancer EVO IX) 7.38:420, 3. Miroslav Sutlak (szlovák – Skoda Fabia) 7.48:460.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában