labdarúgás

2019.04.18. 19:20

A hosszú hétvége miatt nem megszokott lesz a kör a megye I-ben

Elég furcsán indul az Atlasz Geodézia megyei I. osztályának 20. fordulója, miután majdnem minden mérkőzést máskor rendeznek meg. Az biztos, hogy a Zsámbék a hét végén nem játszik.

Herczeg István

Megyei I mérkőzések

Forrás: 24 Óra

Fotó: Walczer Patrik

A 20. fordulót rendezik majd a hosszú hét végén, ám a szokottól eltérő módon több napon, több időpontban kezdődnek a találkozók. Például a Tata és a Vértesszőlős közti szomszédvári rang­adót április 19-én pénteken 13 órától rendezik Tatán. A két csapat között hat pont a különbség az alsóházban, évek óta elmondható, hogy nagyon hasonlóan szerepelnek. Tavasszal mindkét csapatnak voltak szép győzelmei, így mindenképpen élvezetes találkozó várható a szokatlan időpontban.

Nemcsak pénteken, de szombaton is lesz összecsapás, méghozzá Oroszlányban, ahová a Kecskéd látogat. A második helyen álló Oroszlány a találkozó esélyese, ám a Kecskéd bárkire veszélyes lehet, ráadásul az előző fordulóban győzni tudtak. Április 21-én vasárnap aztán a Tatabánya délelőtt 11 órakor látja vendégül a Nagyigmándot. A különbség óriási, 41 pontos a két gárda közti különbség. A Tatabánya a bajnoki címért hajt, míg a Nagyigmánd jelenleg csak az Ácsot előzi meg a tabellán.

A jól megszokott időben, vasárnap 16 órától aztán három találkozót rendeznek, köztük a forduló rangadóját: a Nyergesújfalu a Sárisápot fogadja. Mindkét csapat a dobogóért harcol, jelenleg a Nyergesújfalu áll jobban, ám mindössze egy ponttal. Egy vendégsikerrel ismét helycsere lehetne a tabellán, a döntetlennek pedig a Zsámbék és a Koppánymonostor örülne a legjobban. Az biztos, hogy az őszi összecsapásukat a Nyerges nyerte, így a Sárisápnak van oka a visszavágásra.

A Vértessomló mindössze egy pontot szerzett tavasszal, a Koppánymonostor pedig az utolsó három találkozóját egyaránt elveszítette, így nem mondhatni, hogy a két csapat kirobbanó formában várja az összecsapást. Ősszel egy tartalmas gól nélküli döntetlen lett a találkozó vége. A lila-fehérek a dobogóért harcolnak, ám amennyiben nem tudnák legyőzni a Vértessomlót, lassan el is búcsúzhatnak ezen álmaiktól. A Bábolna remek formában van tavasszal, ez viszont az Esztergomról nem mondható el – más kérdés, hogy a tabellán még így is az esztergomiak állnak jobb pozícióban, de már csak három pont a különbség. A nagy tavaszi bábolnai hadjáratban ha az Esztergomot is legyőznék, a két csapat azonos pontszámmal állna, pedig a téli szünetben még tíz pont volt a különbség.

A kizárástól fenyegetett Ács már biztosan nem utazik el a hét végén a Zsámbékhoz. Az ácsiak megkérték az ellenfelüket, hogy halasszák el a mérkőzést, amibe sportszerűen a Zsámbék belement, a találkozó megrendezésének időpontjáról viszont még nem született megállapodás. Ezzel tehát a 20. forduló hét mérkőzését öt különböző időpontban rendezik meg, ilyen pedig elég rég fordult elő a megyei labdarúgásban.

Április 19, péntek, 13 óra

Tatai AC–Vértesszőlősi SE

Kele Zoltán, a Tata vezetőedzője: Közel azonos erők harca lesz. A Vértesszőlős is jó formában van, nyerték mostanában a meccseiket. A bizonyítási vágy mindenkiben él, nekünk nagyon fontos a győzelem.

Április 20, szombat, 16 óra

OBSK Oroszlány–Wati Kecskéd KSK

Sebestyén Ferenc, az Oroszlány vezetőedzője: Szomszédvárak rangadója. Bízom benne, hogy mindenki megfelelő hozzáállást fog mutatni. A kérdés az lesz, hogy a támadóharmadban mennyire leszünk kreatívak. Bízom a győzelemben. Ősszel is nehezen törtük fel őket, most is erre számítok.

Április 21, vasárnap, 11 óra

Tatabányai SC–Nagyigmándi KSK

P. Nagy László, a Tatabánya vezetőedzője: Ugyanúgy készülünk, mint bármelyik meccs előtt. Annyi előnyünk van, hogy ismét hazai pályán játszunk. Úgy gondolom, hogy tisztességgel fel fogunk készülni, szeretnénk megnyerni a találkozót.

Április 21, vasárnap, 16 óra

Nyergesújfalu SE–Sárisápi BSE

Jánosi Dániel, a Nyergesújfalu vezetőedzője: Bízom benne, hogy folytatni tudjuk a győzelmi sorozatunkat, bár nem lesz könnyű, hiszen egy jó csapat ellen fogunk megmérkőzni.

Vértessomlói KSK–Koppánymonostori SE

Dupai János, a Vértessomló vezetőedzője: Most már szeretnénk pontot vagyok pontokat gyűjteni. Elment négy olyan meccsünk, amiből csak egy pontot szereztünk. Lehetett volna jobb is. Innentől kezdve tiszta lappal indulunk, jobban szeretnénk szerepelni.

Bábolnai SE–FC Esztergom

Józsa Péter, a Bábolna vezetőedzője: Megjött az étvágy, szeretnénk otthon tartani a három pontot. Veszélyes a történet, előre gyors az ellenfél, erre kell figyelnünk.

Ismeretlen időpontban

Zsámbéki SK–Ácsi Kinizsi SC

Bodó László, a Zsámbék vezetőedzője: Nagyon nehéz lesz a májusi – remélhetőleg megrendezendő – mérkőzés. Voltam játékos, ezek a legnehezebbek, hogy így készüljünk fel. Koncentráltaknak kell lennünk, de nem egyszerű. Próbálom komolyan venni, remélem, a srácok is, és nem fog komolytalanságba fulladni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában