bajnokság

2019.03.03. 16:58

Nyolcórás tekemérkőzés a lerobbant pályán

Kellemetlen incidens hosszította a tekebajnokság hétvégi fordulóját. Ennek ellenére szép eredmények születtek.

Petrik József

Forrás: shutterstock

Ősszel ennek a mérkőzésnek a pályaválasztói jogát azért cserélte fel a Tatabánya, mert a négysávos pályából a hármas- és a négyesjelű nem működött. Most pedig az ifjúságiak meccsen kiderült, hogy az egyes- és a kettesjelű pálya elektronikája adta be a kulcsot. Így a 10 órakor kezdődött találkozó csaknem 18 órakor fejeződött be, ugyanis a felnőttek már csak a 3-as és a 4-es pályán tudtak gurítani. Ez az intermezzo a kék-fehéreket zavarta meg jobban, mert elbukták a találkozót. Pedig egy hazai győzelemmel esélyük maradt volna akár a dobogós helyezés megszerzésére is.

Teke Szuperliga, női, 14. forduló

Tatabányai SC – Rákoshegyi VSE I. 3:5 (3146:3245)

A TSC-ből pontot szerzett: Rorhbacherné 536 fa, Zsiros Andrea 550 fa és

Szabóné-Suhai Éva 541 fa. További hazai eredmények:Fargaó-Lovász Krisztina 501 fa, Németh Kinga 507 fa, Balla Ildikó 513 fa.

Az ifjúságiak ellenben szép győzelmet arattak.

Eredmény: TSC – Rákoshegy I. 4.0 (1016:883). Frank Klaudia 529 bábu

ledöntésével járult hozzá a győzelemhez, míg Csorba Csilla 487 fával.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában