foci

2019.03.24. 20:11

Zsámbékon botlott a listavezető, kiütés volt Vértesszőlősön

Több meglepetés és egy óriási kiütés is született az Atlasz Geodézia Megyei I. osztály 16. fordulójában.

H. I.
Zsámbékon botlott a listavezető, kiütés volt Vértesszőlősön

Érdekes forduló volt a megyei első osztályban a hétvégén. A Tatabánya az Oroszlány legyőzése után nem bírt a sérülésekkel tüzedelt Zsámbékkal, egy büntetőből tudtak csak egyenlíteni. A Bábolna meglepetés-győzelmet aratott hazai pályán, bár ehhez kellett két sárisápi kiállítás is. A Kecskéd hátrányból fordított az Esztergom ellen, az Oroszlány pedig egy félidőnyi focival nyert a Nagyigmánd elleni találkozón. A Tata otthon szenvedett vereséget, a tíz emberrel kiálló Ács pedig ismét óriási pofonba futott bele, ezúttal Vértesszőlősön.

Vértesszőlősi SE-Ácsi Kinizsi SC 16-1 (8-1)

Vértesszőlős, vezette: Lovas A. G. (Szántó R. D., Kreitl T.)

Vértesszőlős: Szekér – Járóka, Bencsik, Müller (Plotár, 46.), Duka, Szőke, Horti (Ubornyák, 65.), Jónás (Polyák, 59.), Ratimorszky, Bognár F. (Králl, 54.), Kocsis (Németh, 65.). Vezetőedző: Tokaji Zsolt.

Ács: Marczali – Blahó, Cseh, Baumgartner, Vörös J., Tóth A., Szabó, Kovács, Bogdán, Kohár M. Elnök: Sipos István.

Gólszerzők: Bognár F. (2., 32., 41., 45.), Müller (10.), Bencsik (24.), Szőke (27., 63., 71., 74.), Ratimorszky (38.), Járóka (51.), Plotár (53.), Duka (64.), Németh (70., 83.)

Jók: mindenki, illetve senki.

Tokaji Zsolt: Köszönettel tartozom az Ács csapatának a tisztességes és becsületes játékért, kitartást kívánok nekik. A csapatomnak gratulálok a 16 gólhoz, és remélem, hogy nem lőttünk el minden puskaport.

Sipos István: Szégyellje magát minden olyan ácsi futballista, aki ma nem tartott a csapattal... A létszámhiány miatt csak szenvedni tudtak a kiálló fiatalok.

Bábolnai SE-Sárisápi BSE 3-2 (2-0)

Bábolna, vezette: Fiderman M. (Papes D., Németh R.)

Bábolna: Pécsvárady – Valkó G., Horváth D., Valkó M., Kalamár (Kolonics, 81.), Szendi, Marcinkó, Magyar, Takács (Horváth L., 53.), Fábián, Csillag. Vezetőedző: Józsa Péter.

Sárisáp: Sándor G. – Szenes, Berki, Guzsik, Hamza, Horváth Gy., Góman (Lohner, 66.), Terplán, Karcagi (Jurásek J., 81.), Farkas, Cauxeiro (Fürst, 30.). Vezetőedző: Karcagi Pál.

Gólszerzők: Marcinkó (14.), Valkó G. (31., 77.), illetve Terplán (48., 90.)

Jók: Valkó G., Marcinkó, Kalamár, illetve senki.

Kiállítva: Horváth D. (86.), illetve Horváth Gy. (21.), Guzsik (38.)

Józsa Péter: Tudunk meglepetésekkel szolgálni néha. Jól kezdtünk, a vendégeknél volt fegyelmezetlenség, majd súlyos szabálytalanság. Ez kissé minket zavart meg...

Karcagi Pál: A második félidőben nyolc emberrel extrát játszott a csapat. Az első félidővel nem tudom, hogy számol el néhány játékosom, bár hozzáteszem: szívesen visszanéznék dolgokat, nem minden történt úgy, ahogy én láttam, de ez semmit sem ér, jól tudom...

Tatai AC-Koppánymonostori SE 0-3 (0-1)

Tata, vezette: Mihályi G. (Janovics I., Sirokmán A.)

Tata: Csákány – Csapó, Bogár (Járóka, 78.), Szabó M., Zuggó (Martonfi, 57.), Tóth (Koronczi, 89.), Mészáros, Csordás G., Csordás D., Nagy (Kovács, 78.), Hauzer. Vezetőedző: Kele Zoltán.

Koppánymonostor: Giber – Egyed (Patócs, 68.), Pekler, Bilkó (Szőnyi, 79.), Sallai, Alasztics (Nagy, 90.), Rába, Sinkó, Zvér (Hegedüs, 74.), Dombi (Dávid, 60.), Tímár. Vezetőedző: Vigh László.

Gólszerzők: Dombi (36.), Zvér (73.), Csordás G. (90., öngól)

Kiállítva: Mészáros (38., Tata)

Jók: Csordás G., Hauzer, Tóth, illetve Sinkó, Bilkó.

Kele Zoltán: Sajnos nem sikerült a meglepetés. Az a helyzet, hogy tettünk azért, hogy így alakuljon a mérkőzés. A kiállítás ellenére talán meg is foghattuk volna a mérkőzést egy kis szerencsével. A játékosaim akaratára és küzdeni tudására nem lehet panaszom.

Vigh László: Nem volt könnyű. Egy szervezett, fiatal csapattal játszottunk. Kevés területet és lehetőséget hagytak nekünk. A szünet után egyre több lehetőségünk nyílt, így sikerült nyerni, de nem volt könnyű.

OBSK Oroszlány-Nagyigmándi KSK 5-0 (0-0)

Oroszlány, vezette: Széplábi G. (Bábszki G., Szijártó M.)

Oroszlány: Boros – Szűcs (Mester, 82.), Soós (Tóth, 82.), Bukovecz, Korcsok (Szeibert, 68.), Tóth, Kiss (Földi, 46.), Csontos, Molnár, Kelemen, Minárcsik. Vezetőedző: Sebestyén Ferenc.

Nagyigmánd: Halasi – Fehér, Horváth, Bakura, Krizsán (Ötvös, 46.), Boros, Pintér, Kuti (Andrej, 64.), Mesterházi (Juhász, 73.), Szappanos, Kovács (Horváth I., 46.). Vezetőedző: Mohácsi Antal.

Gólszerzők: Minárcsik (50., 75.), Bukovecz (78.), Tóth (80.), Szeibert (87.)

Jók: Bukovecz, Molnár, Kelemen, Csontos, Minárcsik, illetve senki.

Sebestyén Ferenc: Az első félidőben a tervezett játékunk egy kicsit még akadozott, bár már látszott, hogy hatékonyabb, mint a múlt fordulóban. Egy szerkezeti változás meghozta a várt eredményeket: helyzet-helyzet hátán, folyamatosan nyomás alatt tartottuk ellenfelünket. A szünet után jöttek a ziccerek, majd a végén a gólok is. Van hiányérzetem, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de többet is rúghattunk volna.

Mohácsi Antal: A második gólig fegyelmezett, szervezett, harcos játékunkkal egyenrangú ellenfelei voltunk a megye talán legerősebb keretével rendelkező csapatának. A második találat után azonban elfáradtunk, fejben, testben és lélekben is.

Zsámbéki SK-Tatabányai SC 1-1 (1-0)

Zsámbék, vezette: Kolonics G. (Horváth I., Jászberényi M.)

Zsámbék: Lakatos – Kiss L., Marticsek (Tuba, 91.), Sugár, Mann (Bors, 77.), Fekete, Kósa Szilágyi, Szabó (Veréb, 69.), László, Karai, Haupt (Kállay, 74.). Vezetőedző: Bodó László.

Tatabánya: Dombai – Kovács D. Sz. (Solymos, 68.), Árvai, Nagy, Kiprich, Soltész, Kovács I., Katona, Farkas, Fodor, Székely (Kocsis, 68.). Vezetőedző: P. Nagy László.

Gólszerzők: László (45.), illetve Kiprich (57.)

Jók: mindenki, illetve Fodor M.

Bodó László: Csupa nagybetűs csapat. Amit megbeszéltünk, maximálisan betartotta és végig koncentrálva és százötven százalékot teljesítve, azt gondolom, hogy a pontot teljesen megérdemelten tartottuk itthon a bajnok Tatabányával szemben.

P. Nagy László: Nem voltunk Zsámbékon fejben. Sokan úgy gondolták, hogy vége a bajnokságnak, de egyáltalán. Egy nagyon lelkes, nagyon jó csapat ellen játszottunk.

Nyergesújfalu SE-Vértessomlói KSK 4-1 (1-1)

Nyergesújfalu, vezette: Juhász D. (Gabala Zs., Tatár L.)

Nyergesújfalu: Koller – Török, Balogh, Szoboszlai (Tóth, 68.), Manga, Nagy, Deme, Takács, Halmos (Eberst, 54.), Katona, Fekete. Vezetőedző: Jánosi Dániel.

Vértessomló: Ujszászi – Szomolya, Fábián, Erdei, Koller, Kovács I. (Szepesi, 73.), Antalovits (Petőcz, 73.), Batin, Kovács K., Egri, Murányi (Gáspár Á., 59.). Vezetőedző: Dupai János.

Gólszerzők: Manga (43., 70., 85.), Nagy (90.), illetve Kovács I. (30.)

Jók: Balog, Takács, Fekete, Manga, illetve Batin.

Jánosi Dániel: A második félidei jobb játékunknak köszönhetően tartottuk itthon a számunkra fontos három pontot.

Dupai János: Gratulálok az ellenfélnek. Nem éreztem, hogy ennyi van a két csapat között. Összehoztunk néhány gólt nekik...

Wati Kecskéd KSK-FC Esztergom 3-2 (0-1)

Kecskéd, vezette: Katona B. M. (Büki G., Drexler D.)

Kecskéd: Maronga R. – Simon (Farkas J., 69.), Kocsán, Juhász, Bucsi (Kiss, 83.), Greskó (Czékmány, 46.), Pető, Kese, Neukunft, Farkas, Hagymási. Vezetőedző: Linczmaier László.

Esztergom: Iványi – Chrompota, Várszegi B., Szlovák, Gyebnár, Ribár, Bokros (Klátyik, 60.), Budavári, Majtényi, Bugjó (Patos, 68.), Várszegi D. Vezetőedző: Mátyás Zsolt.

Gólszerzők: Bucsi (55.), Czékmány (73.), Kese (75.), illetve Chrompota (44.), Szlovák (80.)

Jók: mindenki, illetve senki.

Linczmaier László: Borzalmas talajú pályán is jó meccset játszott a két csapat. Az első félidőben a kapufáink és helyzeteink után demoralizáló volt az utolsó percben kapott gól. A csapat nagyon akart, és az utóbbi idők legharciasabb játékával megfordította a meccset.

Mátyás Zsolt: A győzelmet jobban akaró csapat megérdemelten tartotta otthon a három pontot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában