küzdősport

2018.12.21. 12:02

Kiváló volt az évzárás a muaythai-osoknál

Címkék#muaythai

A tatabányai Mega Tech SE sportolói a hétvégi muaythai országos bajnoksággal lezárták az idei versenyszezont, így némi pihenő után készülhetnek a jövő évi megmérettetésekre. A magyar bajnokság – az egész évhez hasonlóan – nagyon jól sikerült a tatabányai csapat számára, amely nyolc éremmel gazdagodott a fővárosi rendezvényen.

Kun Attila
Kiváló volt az évzárás a muaythai-osoknál

Forrás: beküldött

December 15-én szombaton rendezték a 2018. évi Muaythai Magyar Bajnokságot a budapesti BME Sportközpontban, amelyen utánpótlás- és felnőtt korosztályban is összemérték erejüket hazánk legjobb harcosai. A rangos versenyen a Mega Tech SE is részt vett, mégpedig kiváló eredményekkel, hiszen a tatabányai csapat sportolói összesen nyolc érmet szereztek, ebből három-három aranyat és ezüstöt, valamint két bronzot.

Az utánpótlás-korosztályban a legjobbnak bizonyult a 45 kg-osok között induló Tóbiás Dávid Csaba, az 51 kg-os Nagy Roland, valamint az 54 kg-ban versenyző Selme-

czi Attila.

Megküzdöttek az eredényekért (Fotó: beküldött)

Második helyezést ért el a 33 kg-os Halász Gergő és a 45 kg-os Polócz Patrik, míg a dobogó harmadik fokára állhatott a 36 kg-ban induló Gere Ákos és a 60 kg-os kategóriában ringbe lépő Krüpl Noel. Hogy a felnőttek mezőnyében se maradjon medália nélkül a Mega Tech, arról Herceg Alex Valentin gondoskodott, aki a 60 kg-osok között szerzett ezüstérmet. Kiemelendő még a sárisápi Nardelotti Zoltán aranyérme, aki egy győri egyesület mellett rendszeresen készül a tatabányai Mega Tech SE-nél is.

– Nagy létszámú és rendkívül magas színvonalon megszervezett bajnokságon vagyunk túl, a mérkőzések két ringben zajlottak, a küzdelmek ezzel együtt is éjfél után fejeződtek be. Egyesületünk ezzel a versennyel egy nagyon hosszú és eredményes évet zárt – tudtuk meg Bányász Adriántól, a Mega Tech SE vezetőedzőjétől, aki egyben a magyar válogatott szövetségi kapitánya is.

Bányász Adrián kiemelte Tóbiás Dávid Csaba teljesítményét, aki ebben az évben a muaythai mellett az ökölvívó magyar bajnokságot is megnyerte, így két sportágban is országos bajnoki címet szerzett, ami igencsak elismerésre méltó teljesítménynek számít.

A Bányász Gymben a héten még edzenek a sportolók, majd egy rövid karácsonyi pihenő következik, ezt követően pedig januárban már újra indul is a versenyszezon – reményeik szerint még több sikerrel, mint a 2018-as év.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában