sípszó előtt

2018.04.14. 13:13

Az OSE rápihenhet a rájátszásra, másodosztályú kézicsapataink viszont nem lazsálhatnak

Az esztergomi rögbisek a fővárosba, míg a tatabányai pólósok Kaposvárra látogatnak. Mindkét másodosztályú kézilabdacsapatunk pályára lép.

kemma.hu

Rögbi

NB I., férfi, 8. forduló

Budapest Exiles–Esztergomi Vitézek

Budapest, szombat, 14 óra.

A legutóbb a Batta ellen veszítő és a negyedik helyen álló Vitézeknek ezúttal sem lesz könnyű dolga, hiszen a második Exiles vendégeként játszik holnap.

– Ugyanazzal a csapattal lépünk pályára, mint a Batta ellen – tudtuk meg Koller Józseftől, a Vitézek elnökségi tagjától. – Nincs túl sok esélyünk, de megpróbáljuk a lehetetlent. Ellenfelünknél sok egykori esztergomi játékos szerepel, akik most ellenfélként lépnek pályára – árulta el a szakember.

Az esztergomiaknál Sovány Erhard továbbra is sérüléssel bajlódik, ő nem lép pályára a fővárosban.

Amerikai Futball

Divízió II., 2. forduló

Tatabánya Mustangs–Dabas Sparks

Tatabánya, Olimpikon úti műfüves pálya, szombat, 14 óra.

A Tatabánya Mustangs két héttel ezelőtt kezdte el a bajnokságot a divízió kettőben, tehát a másodosztályban. Akkor egy szoros meccsen sikerült győzniük Budapesten. Most hazai pályán is bemutatkozik a csapat, az ellenfél a Dabas Sparks együttese lesz. A két csapat közös múltja nem nyúlik hosszúra, hiszen csak két találkozót játszottak: egyet otthon, egyet idegenben tudott megnyerni a Mustangs. Az előző szezonban nem kerültek össze a felek.

Jó hír a tatabányai csapat környékéről, hogy két új játékos is szerepet kaphat a védelemben, sérült nincs. Az elvárás természetesen a győzelem és a minél nagyobb pontkülönbség kialakítása. Az előző mérkőzésen remekül szerepelt a Mórocz-Nagy duó, az irányító remek összhangban van elkapóival, és persze az sem hátrány, hogy ettől az idénytől igazi szakemberre bízhatják a rúgások végrehajtását. A mérkőzés belépője tombola is lesz egyben.

Vízilabda

OB I., férfi, alsóházi rájátszás, 7. forduló

Kaposvári VK–Tatabányai Vízmű SE

Kaposvár, szombat, 16 óra.

A 3. fordulóból elhalasztott hazai mérkőzésén, a Buborékban a vízművesek kis híján megfricskázták a hosszú idő óta veretlen somogyországiakat. Végül a bravúros győzelem helyett a vendégek egy pontnak mégiscsak örülhettek.

Fotó: archív/Hagymási Bence

Zantleitner Tamás, a TVSE vezetőedzője az esélylatolgatás során szintén visszautalt együttese otthoni meccsére, amely alapján Kaposváron sem esélytelen a Tatabánya. Sőt, kifejezetten nyerni szeretne a hétvégén a vízműves alakulat, hiszen a TVSE-nek van keresnivalója a Virágfürdő uszodájában is. A szakvezető elmondása szerint ehhez stabil védekezés, hatékony támadójáték szükséges, illetve kevesebbet kell hibázniuk a vendégeknek. A vendégeknél Martin Kolarik szereplése kérdéses, viszont a sérüléséből felépült Fazekas Tibor már játékra jelentkezett.

Kézilabda

NB I. B., férfi, Nyugati csoport, 22. forduló

NEKA–Tatai AC

Balatonboglár, péntek, 18 óra.

Hosszú szünet után lép pályára ismét a tatai kézilabdacsapat, ezúttal a Nemzeti Kézilabda Akadémia lesz a rivális, idegenben.

– Igyekeztünk rendezni a sorokat, hogy legyen energiánk az utolsó mérkőzésekre, elsőként a sorsdöntő péntekire – fogalmazott lapunknak Sibalin Jakab, a TAC vezetőedzője.

A tréner elmondta: a bennmaradás szempontjából lesz fontos a mai találkozó, a TAC ugyanis 17 ponttal a 10. helyen áll a tabellán, míg ellenfele a 8., 21 egységgel.

– A NEKA rohanós csapat, szívesen alkalmaz gyors indításokat, erre kell készülnünk – tette hozzá Sibalin Jakab. A tataiaknál Szalczinger Jánosnak begyulladt a foga, Kisék Máté és Papp Ádám pedig lábsérüléssel bajlódik, játékuk kérdéses.

Grundfos Tatabánya KC U20–PLER-Budapest

Tatabánya, Földi Imre Sportcsarnok, vasárnap, 13 óra.

A 13., utolsó előtti helyen álló „kis” Grundfos ezúttal a dobogó legalsó fokán tanyázó fővárosiakat látja vendégül.

– A miénknél idősebb és rutinosabb, de összességében így is fiatal, ambiciózus csapattal mérkőzünk. A mezőny egyik legjobban edzett és legprofibb gárdája a PLER, hosszútávú céljuk az élvonalba kerülés. Nem mi vagyunk az esélyesek, célunk, hogy szoros és jó meccset játsszunk velük, amely jó teszt lesz számunkra – árulta el Lehőcz Zoltán másodedző.

A Grundfosnál Bagi Gergely továbbra is sérült, de egyelőre Fekete Dániel játéka is kérdéses.

Kosárlabda

NB I. B., Piros csoport, férfi, 26. (utolsó) forduló

OSE Lions–MTK Törökbálint

Oroszlány, Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok, szombat, 18 óra.

Az OSE számára már nem bír túl nagy téttel az alapszakasz utolsó köre, hiszen a Lions az MTK elleni meccs eredményétől függetlenül mindenképpen az élen végez. A Törökbálint számára már jóval fontosabb ez az összecsapás, hiszen a vendégcsapat jelen állás szerint még tagja a rájátszás mezőnyének, de vereségével könnyen kipottyanhat onnan.

– Mivel ennek a mérkőzésnek nincs tétje számunkra a helyezés szempontjából, a héten új védekezési szisztémákat gyakoroltunk, amelyeket szeretnénk is kipróbálni holnap – tudtuk meg Vavra András vezetőedzőtől. Az oroszlányi csapatban mindenki egészséges.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában