foci

2018.02.04. 08:58

A lelátó nem fog gólt rúgni, és ezt már a somlóiak is tudják

Sorozatban nyolc meccsen nem sikerült betalálni az ellenfél kapujáéba.

H. I.

Évértékelő sorozatunk utolsó előtti témája a Vértessomlói KSK, ahol az új lelátó sem hozott pontokat. A csapat ősze nem úgy alakult, ahogyan azt elképzelték. A 2014-2015-ös szezonban a megyei másodosztályt megnyerő, és feljutó csapat az előző két évben a tizedik és a tizenegyedik helyen végzett, most pedig a 15 csapatos bajnokság tizennegyedik helyén állnak, mindössze hat ponttal megelőzve a sereghajtó Bokodot.

A bajnokság pedig nem indult rosszul a kék-fehéreknek, hiszen négy forduló alatt hét pontot szereztek, az utána következő tizenegy mérkőzés viszont csak kettőt. Még nyáron elverték az Esztergomot és a Bokodot, valamint döntetlent játszottak a Nagyigmánddal (4-4), utána már csak egy Koppánymonostor és egy Ács elleni döntetlent tudtak felmutatni.

A csapat mindössze 16 találatot jegyzett, ami éppen jobb, mint mérkőzésenként egyes gólátlag. A bajnokság közepén volt egy csúfos sorozatuk, amikor nyolc mérkőzésen keresztül nem tudtak gólt szerezni, ez pedig hét vereséget és egy döntetlent jelentett.

A szezon közben edzőt is váltott a csapat, Hegedűs István helyett Schöffer Antal vette át az irányítást, ám komáromi elfoglaltsága miatt olykor Richter Tamás ült a padon, a tavaszt pedig már Dupai János irányításával kezdik. A csapat legnagyobb veresége a Komárom elleni 8-0, a legbüszkébbek az Esztergom 2-1-es legyőzésére lehetnek. A csapat szerepléséről Schöffer Antalt kérdeztük.

– Hiába indult jól az évünk, gödörbe kerültünk. A kulcsot a helyzetkihasználásban láttam, az esetek többségében rossz döntést hoztak a játékosaink, lőtt gól nélkül pedig nem lehet mérkőzést nyerni – kezdte a tréner. A csapatnál a bennmaradás kivívása volt a cél ősszel, de még nagyon forró a helyzet, hiszen épp a Bokod ellen kezdünk majd tavasszal, ott nyernünk kell. A felkészülést január elején kezdte a csapat Dupai Jánossal, heti három edzés a penzum. A játékosok együtt vannak, jó a hangulat még úgy is, hogy nem voltunk sikeresek az ősszel. A szezon végére már fizikálisan is beértük magunkat, ennek köszönhető a Koppánymonostor elleni döntetlen, és a Vértesszőlős ellen is nyerhettünk volna – folytatta.

A felkészülésünk alapját a téli műfüves torna adja, itt már két mérkőzést lejátszottunk, a hétvégén jön a harmadik. A csapatunk célja, hogy minél több fiatalt építsünk be, ősszel is már voltak újoncok, a műfüves tornán is két ezredforduló után született játékos mutatkozhatott be a felnőtt csapatban – zárta szavait Schöffer Antal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában