foci

2017.08.13. 09:15

Szépen kicombosodtak a megyei bajnokságok

Komárom-Esztergom megye a TAO-pályázatok tekintetében kiemelkedően jól áll. A megye I.-ben újra tizenhat csapat játszik majd, és több újdonságra is számíthatnak a drukkerek.

H. I.

Megyefoci: megvannak a párosítások

Fotó: H. B.

Sajtótájékoztatót tartott a Magyar Labdarúgó Szövetség Komárom-Esztergom megyei igazgatósága. Dr. Kancz Csaba, az igazgatóság társadalmi elnöke arról beszélt, hogy egy év után újra 16 csapattal indul a megyei első osztályú bajnokság és a másodosztályú küzdelmekre is 15 csapat adta be a nevezését, valamint a harmadosztályra is új csapatok neveztek. A társadalmi elnök hangsúlyozta, hogy megyénk országosan is kimagasló szintén áll a TAO pályázatokban.

Ezt követően Popovics György, a megyei társadalmi elnökség tagja vette át a szót, aki hangsúlyozta, hogy remek ütemben újulnak meg a megyei települések, kistelepüléseken az öltözök, a pályák, azaz fejlődik az infrastruktúra.

A legfontosabbnak az edzők, szakemberek képzését látja a következő időkben, hiszen megfelelő szakemberek nélkül nem lehet minőségi munkát folytatni. Popovics György arra is kitért, hogy az utánpótlásban is szeretne fejlődést látni, de itt már láthatóak változások. A végén Khéner László, az igazgatóság elnöke vette magához a szót.

Elmondta, hogy az utánpótlás-bajnokságokban is lesznek változások, már nem számít, hogy a felnőtt csapat melyik osztályban szerepel, az utánpótlást szeretnék elkülöníteni a felnőtt csapatoktól. Ezen kívül az U16 és az U14-es bajnokságokban is lesz újra kiemelt csoport, ami a fiatalok szakmai fejlődését segíti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában