Történelem

2025.03.15. 12:39

Hunyadi a nézettségi toplistán is az élre tört

A premier hétvégén a nézettségi toplista első helyére került a az új magyar történelmi sorozat. A Hunyadi első részeit a nézettségi adatok alapján közel egymillióan látták.

A magyar televíziózás történetének egyik legnagyobb szabású produkciója, a Hunyadi sorozat minden várakozást felülmúlt, és a premier hétvégén a nézettségi toplista élére került. A TV2 történelmi szériáját hatalmas érdeklődés övezte, hiszen nemcsak a heti műsortoplista első helyét szerezte meg, hanem 2025 eddigi legnézettebb televíziós műsorává is vált. 

hunyadi sorozat
A Hunyadi sorozat első része azonnal felkerültek a nézettségi toplista elejére 
Fotó: TV2

A Tv2 tájékoztatása szerint az első epizódot több mint négyszázezren nézték meg, a második részt pedig még ennél is többen követték figyelemmel. A teljes lakosság körében a sorozat első részeit közel egymillió ember látta, ami kiemelkedő eredménynek számít.

Komáromi helyszínek a Hunyadiban

A Hunyadi-sorozat azonban nem csupán nézettségi adataival hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal is, hogy számos ikonikus magyar és nemzetközi helyszínen forgatták. A készítők különös figyelmet fordítottak a történelmi hitelességre, ennek megfelelően a jelenetek nagy részét a fóti filmstúdióban, Vajdahunyad várában, Pátyon és Kisorosziban rögzítették. Azonban a szemfüles nézők egy különleges komáromi helyszínt is kiszúrhattak: a Monostori Erődöt. Bár hivatalos források ezt nem erősítették meg, a sorozat árulkodó képkockái elegendő bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy az impozáns erődítmény is szerepet kapott a produkcióban.

A Monostori Erőd nem először tűnik fel filmekben, hiszen korábban a Borgiák című sorozat egyes jeleneteit is itt vették fel. A hatalmas területen elterülő, több mint huszonötezer négyzetméter alapterületű erőd az egyik legimpozánsabb újkori erődítmény Közép-Európában, így nem meglepő, hogy a Hunyadi-sorozat látványos csatajeleneteinek tökéletes helyszínéül szolgálhatott.

A Hunyadi című népszerű magyar sorozat jeleneteiben egyértelműen beazonosítható a komáromi Monostori Erőd
A Hunyadi című népszerű magyar sorozat jeleneteiben egyértelműen beazonosítható a komáromi Monostori Erőd
Fotó: TV2

A komáromi kötődés azonban nem merül ki ennyiben. Az észak-komáromi születésű Csémy Balázs is szerepet kapott a produkcióban, méghozzá Hunyadi János egyik leghűségesebb segítője, Vitéz János szerepében. A nagyszabású produkció jogait a TV2 mellett az osztrák ORF TV is megvásárolta, amely jól mutatja a nemzetközi érdeklődést is. A tízrészes sorozat Bán Mór nagy sikerű Hunyadi-könyvsorozatát veszi alapul, és minden idők legnagyobb költségvetésű magyar televíziós projektje, hiszen több mint tízmilliárd forintból készült el.

Jön a Hunyadi-maraton

A Tv2 tájékoztatása szerint, az óriási érdeklődésre való tekintettel megismétlik a Hunyadi sorozat első három részét a TV2 március 15-én, este pedig két újabb részt vetít a csatorna. A délutáni sorozatmaratont az idősávnak megfelelően vetíti a TV2, így remek családi program lehet az ünnepi hétvégén a televíziónézőknek. Délután 15:25-től két részt láthatnak, majd Hunyadi János izgalmas története este tovább folytatódik a Tények után a harmadik résszel, aztán a várva várt 4-5. premierepizódok következnek 19.55-től.

Ahogy eddig is, a sorozatrajongók a Super TV2-n tekinthetik meg a rendezői változatot, az epizódok pedig ingyenesen visszanézhetők – mindkét változatban - a TV2 Playen, ahová szombaton felkerül a 3. rész.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában