Előadások, író-olvasó találkozó

2025.01.19. 08:27

Magyar kultúra napja: már hétfőn kezdődnek a programok

Komárom több programot is rendez a magyar kultúra napja alkalmából, de a járás más településein is tartanak előadásokat, író-olvasó találkozót. A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát.

 

Ács

Csütörtökön 17 órától várják az érdeklődőket a Bartók Béla Művelődési Házba. A rendezvényen Szólásért való ének címmel Farkas Tibor énekmondó, a Zalai Közművelődési Nívódíjas Igricek együttes vezetője ad műsort magyar költők verseiből. Köszöntőt mond Balogh Attila megbízott intézményvezető.

Komárom

Több program is várja az érdeklődőket Komáromban. A szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Házban hétfőn, 17 óra 30 órakor nyílik Orbán Irén népművész, varrottas készítő Szőnyegbe varrt pillanatok című életmű kiállítása. Kedden 18 órától az Ady Endre műveinek felhasználásával készült, a Szobrok és verssorok, Az utolsó mosoly című víg-bús zenés játékot lehet megtekinteni a Csillagerődben. Szerdán 18 órakor a Szent Imre Római Katolikus Iskola sportcsarnokában adják át Komárom Város Kultúrájáért díjat. Csütörtökön 18 órakor kezdődik Szávai Viktória Jászai Mari-díjas színésznő, Sárkány lehelet című Weöres Sándor estje a szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Házban, ugyanitt a gyerekeket pénteken 10 órakor a Maszk Bábszínház Furfangos csudadoktorok meséje várja sok zenével és óriás bábokkal. A koppánymonostori Dózsa György Művelődési Házban péntek 16 órakor tartják a magyar kultúra napi rendzvényt, Közreműködnek: Gál László Latinovits-díjas versmondó, Szekeres Tibor Krúdy-díjas költő, Egyed László, Fellner Tibor és a Koppánymonostori Általános Iskola tanulói. Pénteken 17 órakor nyílik a Komárom-Esztergom Vármegyei Népművészeti Egyesület kiállítása a Generációk Házában. Január 28-án, 16 órakor Nemzeti fohászaink története címmel, Tircsné dr. Propper Valéria eladását hallhatják az érdeklődők a Jókai Mór Városi Könyvtárban.

Mocsa

A településen január 25-én tartják a magyar kultúra napi rendezvényt. A művelődési házban 16 órától az Őrzők együttes magyar költők verseiből összeállított műsorát hallgathatják meg az érdeklődők.

Nagyigmánd

Író-olvasó találkozót rendeznek szerdán 17 órától a Magos Művelődési Ház és Könyvtárban. A vendég a romantikus regényeket és mesekönyveket író Tomor Anita lesz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában