2025.01.14. 12:26
Én és a kisöcsém megérkezett a Jászaiba
Az Én és a kisöcsém című operett-bohózatot mutatta be legutóbb a Jászai Mari Színház. A darabot Király Attila rendezte.
Operett a javából! – ajánlja a bohókás történetet a nézőknek weboldalán a Jászai Mari Színház. Az Én és a kisöcsém című operettből általában csak a címadó dalt "szokás" ismerni. Pedig ez az édes történet tele van szerelemmel, humorral, komédiába illő tévedésekkel, utazással, egy cseppnyi ármánnyal, atyai aggodalmakkal, féltékenységgel, rengeteg dallal, tánccal, ja és töménytelen mennyiségű szerelemmel is.

Forrás: Jászai Mari Színház, Prokl Violetta
Óriási fordulatokkal, kacagtató helyzetekkel, könnyfakasztó jelenetekkel, fülbemászó dallamokkal, daliás ifjakkal, lélegzetelállító hölgyekkel, nyaktörő táncokkal látható az operett, a javából.
A rendező, Király Attila a darabról elmondta:
– Korábban több előadást rendeztem, köztük zenéseket is, de ezek többnyire „szomorú” musicalek voltak, mint például a Kabaré, operett nem volt köztük. Amikor hét évvel ezelőtt Tatabányára szerződtem, említettem, hogy szívesen rendeznék is, úgy látszik, ennek most jött el az ideje. Az Én és a kisöcsémet igazgatónk, Crespo Rodrigo ajánlotta. Nekem a címadó dal mellett csak halvány emlékeim voltak egy fiúnak öltözött lányról, de részletesen nem ismertem a darabot. Elolvasva láttam, hogy egy nagyon kedves történet sok humorral és sok szeretettel. Nem egy klasszikus operett, inkább zenés játéknak mondanám. A darab eredeti változatában mindössze nyolc-kilenc dal van. Ezekhez – más feldolgozásokhoz hasonlóan – mi is hozzáteszünk még dalokat, természetesen mindegyiket a szerzőtől, Eisemann Mihálytól. Így minden szereplőnek lesz saját dala. Gulyás Levente zenei vezetővel már többször dolgoztam együtt. Színészkollégáim énektudása mellett ő a garancia arra, hogy egy kisebb létszámú zenekarra áthangszerelve is minőségi hangzást tudunk nyújtani. A rendezés mellett a koreográfia is az én feladatom.
Király Attila azt is hozzátette: izgalom és nagy várakozás van benne, hogy milyen lesz majd a kollégáival együtt dolgozni ebben a megszokottól eltérő, rendező – színész viszonyban. Ugyanakkor kiemelte: biztos benne, hogy szakmai alázatukkal meg fogják könnyíteni ezt a másféle közös munkát is. A tatabányai kollégák, a férfi főszerepet játszó Mikola Gergő, valamint Kardos Róbert, Dévai Balázs, Figeczky Bence, Honti György, Megyeri Zoltán és a gyakran nálunk játszó Urbán-Szabó Fanni mellett vendégek is láthatóak az előadásban.
A darab januári bemutatója után 17-én, 18-án, 24-én, 25-én és 31-én 19 órakor, 19-én 17 órakor és 23-án 15 órakor látható a tatabányai teátrum nagyszínpadán.