2025.01.16. 10:39
A Vitéz lélek visszatér
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Tatabányai Csoportja tavaly októberben, a XXV. Keresztény Héten mutatta be Tamási Áron Vitéz lélek című színművét Bognár Istvánné, a csoport egyik alapítójának rendezésében, akinek a munkáját Orbánné Hancz Ágnes segítette.
A színművet januárban is láthatja a közönség. A csornai meghívásnak január 18-án tesznek eleget, majd január 24-én, pénteken 17 órakor a környei művelődési házban adják elő Tamási derűs, ugyanakkor tanulságos alkotását. Ez utóbbi program bevétele a környei Háromkirályok Alapítvány javára fordítódik.
A Vitéz lélek korábbi előadásainak bevétele is jótékony célt szolgált: a covid árvákat támogató Regőczi Alapítványnak 520.000 forintot utalt át a KÉSZ Tatabányai Csoportja, a Szent Margit Gimnázium pedig több mint 400.000 forintból vehet sportszereket az iskola szervezésében bemutatott jótékonysági előadás okán.
A KÉSZ színjátszói között vannak tizenévesek és olyanok is, akik már a sokadik ikszben járnak. Minden évben megújul az amatőr kis csapat, amelynek a tagjai a színpadon állva olyan hihetetlen átéléssel tudnak játszani, hogy senkinek sem tűnik fel a szomszédja vagy az ismerőse: a darab szereplőit látja, azokat, akiket megszemélyesítenek. Hitről, szeretetről, hűségről, emberségről mesélnek Tamási Áron segítségével.
