Pilismarót

2024.07.07. 09:00

Népszerű művészek jártak a községben

Nagy sikerrel zárult az állami támogatással a pilismaróti Heckenast Gusztáv Községi Könyvtárban megvalósult moziklub, melynek keretében az érdeklődők kortárs filmeket láthattak az intézményben.

Walczer Patrik

Csernátoni Bernadett közművelődési szakember, a könyvtár vezetője elmondta, hogy a Petőfi Kulturális Program keretében összesen tíz vetítésre volt lehetőségük. Többek között olyan alkotásokat választottak ki, mint például az Ida regénye című filmdráma, a Deák Kristóf által rendezett Az unoka, Török Zoltán: Vadlovak című 2021-es dokumentumfilmje, vagy a 2022-ben Fazekas Péter rendezésében megjelent A játszma című film, melyben Kulka János, Scherer Péter, Hámori Gabriella és Nagy Zsolt is szerepelt. 

Csernátoni Bernadett elmondta azt is, hogy bár a program véget ért, a nagy érdeklődés miatt bízik benne, hogy a jövőben is lehetőség lesz kortárs filmek vetítésére. Egyébként a községi könyvtár a KönyvtárMozi programhoz is csatlakozott korábban, bizonyos időközönként a Nemzeti Audiovizuális Archívumban szereplő alkotások közül láthatnak a helyiek egy-egy ikonikus filmet. 

A Petőfi Kulturális Program keretében számos ismert előadó és művész is ellátogathatott Pilismarótra. Az egyik legnépszerűbb tavaszi esemény a SANCTUM nevet viselő összművészeti program volt: Mező Misi, a Magna Cum Laude zenekar frontembere, illetve Juhász Anna Prima-díjas irodalmár bearanyozta az érdeklődők estéjét. Emellett a Nem akarok - Nemes Nagy Ágnes100 című programra is sokan eljöttek, melyben Vecsei H. Miklós színész is játszott. 

Csernátoni Bernadett megjegyezte: a könyvtár nyárra sem zár be teljesen, lesznek programok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában