2024.06.19. 15:41
A Valahol Európában musicalt adták elő a vaszarysok +fotók, videó
Immár hagyomány, hogy a tatai Vaszary János Általános Iskolában egy színdarabbal zárják a tanévet. Idén a Valahol Európában című musicalt adták elő a diákok.
Talán nem is lehetett volna ennyire időszerűbb darabot választania a vaszarysoknak, hogy színpadra vigyék. A Dés László és Nemes István közös musicalje a Valahol Európában segít megérteni a diákoknak a szomszédunkban zajló eseményeket.

Fotó: Flajsz Péter / Forrás: 24 Óra
Idén sem kis feladatot vállaltak magukra a vaszarys színjátszószakkör tanulói. Egy igazán nehéz darabot vittek színpadra, aminek mondanivalóját a mai fiatalok remélhetőleg sohasem fogják teljesen megérteni. A Valahol Európában musical ugyanannyira szól a gyerekek háború alatt átélt viszontagságairól, mint az éhezés, vagy a félelem, mint a korai felnőttévállásuk útjáról, az összetartozás, a barátság, a bátorság és a hűség fontosságáról.
A Valahol Európában ma is aktuális
Mesterné Lupták Marianna énektanár, a darab rendezője az előadás előtt elmondta, hogy mintegy 20 évvel ezelőtt egyszer már színpadra vitték a vaszarys diákok a musicalt.
– Immár 24. éve csináljuk a színjátszószakkört, amiben ötödikestől nyolcadikos korig szerepelnek a gyerekek, de rendszeresen részt vesznek alsósok is a darabokban. Most is két negyedikes csatlakozott hozzánk. A tanév kezdetekor még nem minden szereplő ismerte egymást, azonban a próbák során egy igazi csapattá formálódtak, ahogyan a musical kis szereplői is – magyarázta a tanárnő, aki szerint a darab segítségével próbálják elmagyarázni az iskola tanulóinak a szomszédunkban zajló eseményeket.
A nyolcadikos Timár Eszter játszotta a "gyerekhorda" vezérét, Hosszú szerepét. Eszter elárulta, hogy már tanév elején megtartották a meghallgatásokat és kiválasztották a szereplőket. A végzős diáklányra végül a főszerepet osztották.
– Nagyon szeretem Hosszú szerepét, közel érzem magamhoz. A szerep olyan, mint a saját személyiségem – árulta el Eszter, aki hozzátette, hogy heti 2-3 alkalommal próbáltak az iskolában. A darab fontos szereplője Simon Péter zeneszerző, aki a második felvonásban veszi védelme alá a gyerekeket. A szerepet Judea-Farkas Anna Réka kapta aki szerint a világ legjobb dolga a színjátszószakkör.
– A közös munka zseniális volt, mindenki együtt tudott dolgozni a többiekkel. Én imádom a szerepemet – mondta Anna.
GALÉRIA: Valahol Európában a Vaszaryban (Fotók: F.P.)
Fotók: Flajsz PéterA történet
A Valahol Euróbában musical Radványi Géza és Balázs Béla azonos című filmje alapján készült. A darab a második világháború végén játszódik és még jobban kidomborítja a háború borzalmait azzal, hogy ártatlan, árva gyerekeket helyez a könyörtelen környezetbe, akik csak egy biztonságos helyre vágynak. Helyette éheznek és ha nem kapnak ételt, akkor elcsenik maguk. Közben a hatóság is üldözi a csavargókat, akiket végül egy félreeső birtokon élő zeneszerző fogad be. Azonban ezt már nem mindegyikük élhette meg.