2024.06.29. 21:15
Ákos húsz év után lépett újra színpadra Tatán +videó
Országos turnét hozott Tatára Ákos. Igazi rockbulit varázsolt a Víz Zene Virág Fesztivál nagyszínpadára.
Hatalmas tapssal és ovációval fogadták a Kossuth-díjas előadóművészt Tatán a Víz Zene Virág Fesztiválon szombat este. Kecskemét, Nyíregyháza, Siófok és Pécs után az Öreg-tó partján szólt Ákos rockturnéjának slágerei, ami ezreket csábított a fellépésre.

Fotó: Sz.A. / Forrás: 24 Óra
Ákos a koncert elején felidézte, hogy mintegy 30 évvel ezelőtt az első önálló koncertjeinek egyike pont Tatán volt. Ákos azt is elárulta, hogy nagyon várták már a tatai fellépést, hiszen utoljára a 2000-es évek elején járt a vizek városában. A Kossuth díjas énekesben pedig húsz év után sem csalódott a közönség. A nagy slágerek mint például az Ikon már a koncert elején megalapozták a hangulatot, a közönség végig énekelte és táncolta a koncert elejét is már, a jól ismert pörgős, ismert slágerek mellett pedig fel-felhangzottak ritkán hallott régi kedvencek is.
Ráadásul Ákos új, ősszel megjelenő stúdiólemezéről is hozott magával dalokat: "A kegyetlen szerelem" és "Az ember maradj" a koncertek után a dupla lemezen lesz majd hallható. A tatai fergeteges hangulat alapján pedig biztosak lehetünk benne, hogy a legújabb dalokat is szeretni fogja a közönség.
Kemma.hu videó
- Plüsskommandó a Szent Borbála kórházban: átadták az adományokat + GALÉRIA, VIDEÓ
- Piknik, parfümök és púder: így legyél ragyogó a nyári forróságban
- 800 évesen is pezseg az élet a Gerecse-mélyi falucskában - megünnepelték +fotók, videó
- Az év legrövidebb éjszakáján akár az esztergomi bazilika kupolájában is lehettek
- Szirénázva gördült be a tűzoltóautó a tatai Juniorka ovi udvarára +fotók, videó