Naphimnusz

2024.03.25. 18:32

Szent Ferenc élete elevenedik meg

Az Esztergomi Várszínházban bemutatott Isten komédiása című színdarab zenei anyagának sajtóbemutatóját tartották a Nemzeti Színházban hétfőn.

Szent Ferenc élete elevenedik meg

Horányi László és Szarka Gyula a bemutatón

Fotó: P.Z.

Az eseményen Horányi László, a királyvárosi teátrum igazgatója, Katona Imre, a színmű írója és Szarka Gyula, a zene szerzője állt a média munkatársai elé. Horányi László a kemma.hu-nak elmondta, hogy Szent Ferenc életéről szóló színdarab zenéje lemezbemutatóján az albumról a Kolduló ének, a Dal a tisztaságról és a Naphimnusz szólalt meg. 

A tavalyi esztergomi ősbemutatón a darabban Ugolino bíboros alakját megformáló és a CD-n több dalban is éneklő Horányi László arról is beszélt, hogy a darabban Szent Ferenc derűs életlátása, hitvallása áll a középpontban. Az ősbemutatón a főbb szerepekben Eperjes Károly, Molnár Anikó, Horányi László és Papp Attila játszott. A tíz dalt tartalmazó Isten komédiása című CD a tervek szerint a 2024-es színházi idénykor kapható lesz az Esztergomi Várszínházban. A színművet az Új Színház 2026-ban tűzi műsorára legközelebb. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában