Kiállítás

2023.09.18. 11:30

Komáromban emlékeznek a hullámok súlyos autóbalesetet is túlélt szerelmesére

Jankovich István építész, tengerfestő, balatoni és tengeri vitorlázó életműkiállítása nyílt meg a komáromi Brigetio Öröksége Látogatóközpontban a kulturális örökség napjai programsorozat alkalmából. A tárlatot Kopár István tengerészkapitány ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, aki háromszor kerülte meg a Földet vitorlással.

Körtvélyfáy Dina

Szőnyi Ferenc ultratriatlon világbajnok is megtekintette a kiállítást

Forrás: 24 Óra

Fotó: Körtvélyfáy Dina

A megnyitóra Svájcból is érkeztek vendégek: Jankovich Ágnes és Jankovich Márta, Jankovich István lányai. Ott volt még Poór József író, aki az Időkapu című könyvében megírta Jankovich-életrajzát is, valamint Szőnyi Ferenc ultratriatlonista.

Számadó Emese, a Komáromi Klapka György Múzeum igazgatója röviden ismertette Jankovich István életútját, aki Budapesten született 1920-ban. Építészmérnöknek tanult a Műszaki Egyetemen, az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiben oktatóként vett részt, ezért családjával Svájcba emigrált. Itt telepedett le, ahol tervezőirodát nyitott, lakóházakat, középületeket sőt egész lakótelepeket tervezett, például Jordánia fővárosában, Ammanban. 1964-ben súlyos autóbaleset érte, percekig a klinikai halál állapotában volt.

Ez az élmény alapvetően megváltoztatta az életét, és az ezoterikus világ megismerése felé fordította figyelmét. 2002-ben vesztette életét Zürichben. Sok területen munkálkodott kiválóan, sikeres építész, író, festőművész, szenvedélyes vitorlázó volt, aki terveit minden adódó nehézség ellenére képes volt véghez vinni.
Kopár István azt hangsúlyozta, Jankovich István és közte a vitorlázás a legnagyobb kötőelem. 
– A vitorlázás nem csak egy sportág – mondta Kopár István. – Filozófia, életszemlélet is egyben. Olyan tevékenység, amely folytatható, amíg itt vagyok a Földön.
Hozzátette, Jankovich István igazi polihisztor volt, sokoldalú, tehetséges ember, aki a vitorlázást egyfajta nemzeti küldetésként fogta fel, nem csupán élvezetként, hobbiként.

A rendezvényen a Magyar Tengerészek Egyesületét (MATE) Rácz Zoltán elnök és Hadnagy Gábor tengerészkapitány, első alelnök képviselte. A megnyitó alkalmával az egyesület a múzeumnak ajándékozta azt a MATE-lobogót, amely Kopár István 2018-as földkerülő versenyén a hajója árbócán lobogott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában