Hogyan került a Dorogi Szénmedence Tájmúzeumának anyaga Tatabányára és Esztergomba?

A Komárom Megyei Dolgozók Lapja 1955 nyarán adott hírt a járás múzeumbaráti körének megalakulásáról. A József Attila Művelődési Ház, azaz a dorogi munkásotthon keretében működő szakkör tagjai „elhatározták, hogy a járás 23 helységének természeti, régészeti, néprajzi, ipartörténeti, munkásmozgalmi emlékeit, a szénmedence területének műemlékeit felderítik és megmentik.” 

Munkájukat a Dorogi Szénbányászati Tröszt vezetőinek támogatásával Döbrösi József és Palkó Pál történelemtanárok irányították az esztergomi Balassa Bálint Múzeum, és annak tudós igazgatója, Zolnay László útmutatásával. A kör tagjai által gyűjtött tárgyak leltározását Szepessy Géza vállalta. A múzeumbarát kör tagjai által gyűjtött tárgyakat a Szepessy Géza vezette Dorogi Szénmedence Tájmúzeuma őrizte, amelynek a munkásotthonban volt helyisége.

Szepessy 1958 szeptemberében a dorogi nagyközségi tanácshoz fordult, hogy a község területén lévő állami gazdaság (valószínűleg a Pilishegyi Állami Gazdaság) területén hajtson végre kisajátítást, mivel a Leányvár felé eső területen a Krisztus után I-VI. században „kiterjedt római telep létezett több kőházzal és többszobás kőépülettel”, s amely „az idegenforgalom szempontjából bemutatható műemlékobjektum” lehetne. Kérte továbbá a tanácsot, hogy segítsék a feltárást sóderszállítással és „segédmunkaerő” biztosításával. A nagyközségi tanács november 3-i válaszában felhívta Szepessy figyelmét, hogy a kisajátításhoz előbb térképvázlatot kell készíteni, de nem zárkóztak el a kéréstől. 

1958 októberében Szepessy Géza a Múzeumbarátok Köre tevékenységéről számolt be a Dorogi Községi Tanács végrehajtó bizottságának.
A kör a József Attila Művelődési Házon belül működött, tagjainak többsége a Szénbányászati Tröszt dolgozója volt. A tagok elsősorban római kori leletek és a szénbányászat emlékeinek gyűjtésével foglalkoztak, valamint „Ki mit gyűjt?” klubot is működtettek. 

Utóbbinak külföldi – többek között kínai és indiai – tagjai is voltak, akik többnyire gyufacímkét, érméket, bélyeget, képes levelezőlapot gyűjtöttek. A Komárom Megyei Dolgozók Lapja örömmel számolt be arról, hogy klub egyik pártoló tagja a „sanghaji kínai nemzeti bank elnöke” volt, aki – lévén nagy bélyeggyűjtő – levélben kérte „felvételét a klub pártoló tagjainak sorába. Magyar, csehszlovák és jugoszláv bélyegek érdeklik, és cserébe máris küldött kínai gyufacímkéket és bélyegritkaságokat.”

A megyei lap 1958 májusában adott hírt az önálló tájmúzeum megalapításáról, hiszen a „Múzeumbarátok Köre olyan nagy anyagot gyűjtött össze a dorogi járásból, hogy a művelődési házban már nem fér el. A madárgyűjteményük például országosan a harmadik. Elgondolásaikat támogatja a dorogi járási pártbizottság, s a szénbányászati tröszt szakszervezeti bizottsága is. A tervek szerint négy fő kiállításra tagolódna az eddigi összegyűjtött anyag. Csiszolatlan kőkorszaki helytörténeti, bányatörténeti, állattani és geológiai kiállításra. A Tájmúzeumot a főúton szeretnék berendezni, hogy Dorog idegenforgalmát növeljék.”

1959 júniusában a dorogi tanács végrehajtó bizottságában fel merült a Szénoltár lebontása. Szepessy szerint a „Műemlékbizottság szóbelileg már műemlékké nyilvánította, tehát nem lenne helyes a lebontása, hanem rendbe kellene hozatni és parkosítani.” 

A Szénoltár 1938 májusában a 34. Eucharisztikus Világkongresszus tiszteletére épült a Szent Borbála templom előtti téren. A mintegy 15 méter magas építmény Gáthy Zoltán építész terve alapján készült. Az ideiglenes jelleggel épült, az idők által megviselt alkotást végül az 1960-as évek elején bontották le.

1960-ban jelent meg a Dorogi Szénmedence Tájmúzeumának első évkönyve, amely rendszerbe foglalta az addigi kutatások eredményeit. A megyei lap 1962-es cikke szerint „rendkívül zsúfoltak a dorogi tájmúzeum helyiségei. A falipolcokat szinte színültig megtöltik a már osztályozott anyagok, de nagyon sok még a rendezetlen lelet is. A leltár több mint 19 ezer darab régészeti, néprajzi, természettudományi stb. tárgyról ad számot, s mintegy 25 ezer darabra tehető a még rendezetlen leletanyag.”

A Tájmúzeum – az elképzelések szerint – „több nagyszabású, állandó jellegű” kiállítást rendezett volna: Dorog 20 ezer éve címmel helytörténeti kiállítást, valamint a dorogi járás madár- és állatvilágát bemutató gyűjteményt. Időszakos kiállítások is szerepeltek a tervek között: „Utazás a népi demokratikus országokba”, a helyi földművelés történetét bemutató tárlat, valamint a „Provinciális római kerámiák” címmel régészeti leletek bemutatása. Mindez, sajnos, csak elképzelés maradt, mivel nem kapott önálló épületet a Tájmúzeum.

Az évi 40 ezer forintos keretből gazdálkodó múzeum 18 kiállítást szervezett „társadalmi munkában”. A Múzeumi Hónap rendezvényeit 13 ezer fő látogatta, ezen kívül pedig a beszámoló szerint 56 093 főnek „nyújtottunk népművelési, illetve ismeretterjesztő szolgálatot”. A múzeum „beleltározott” tárgyainak száma 1962. december 31-én 26 333 darab volt. Szepessy hangoztatta, hogy szükség lenne megfelelő helyiségekre, adminisztrációval foglalkozó munkatárs alkalmazására, valamint lezárható és őrizhető kiállító teremre.

1964 márciusában a Komárom Megyei Dolgozók Lapja arról számolt be, hogy a „közművelődési intézmény” tevékenységére méltán lehetnek büszkék munkatársai: „ma már több mint 30 000 a beleltározott tárgy. Lerakták egy remélhetőleg a közeli jövőben megalakuló Duna-kanyar Múzeum és Pilis Múzeum alapjait is szép természettudományos gyűjteményükkel, melynek elsősorban gazdag ásványtani és madártani anyaga számottevő.”

Egy 1964. október 1-jén kelt irat szerint a Dorogi járási tanács művelődési osztályának vezetője, Keszthelyi István felszólította a dorogi tanácsot, hogy a Tájmúzeum részére utalják ki a volt rendőrségi klubhelyiséget, ahol „szinte átalakítás nélkül elhelyezést nyerhetne a községi múzeum.”

Több lehetőség is felmerült a probléma megoldására. 1968-ban írt cikkében Cseicsner Rezső már csak múlt időben említi a Tájmúzeumot: „Dorog községgel kapcsolatban is voltak tervek, a tájmúzeumról azonban ma már senki nem beszél. Eredetileg a régi postakocsi-váltóállomás meglevő épületét állították volna vissza középkori formájára, s itt kapott volna helyet a község múzeuma, és egyben egy földalatti bányamúzeum is. A bányamúzeum gondolata testet is öltött — Salgótarjánban.”

1974-ben már csak óhajként szerepelt a Hazafias Népfront dorogi járási szervezetének tervei között a „volt dorogi tájmúzeum anyagának” közreadása. „Ha ez sikerülne, lendületet adna a helytörténeti kutatóknak.” A Dorogi Lexikon szerint a Tájmúzeum megszűnte után annak tárgyai Tatabányára és Esztergomba kerültek.