Emlékülés

2023.04.21. 15:22

Vincelléreket kapott Kesztölc a királytól

Család- és helytörténeti kutatások alapjául is szolgálhat a Dorogi Ipartestület Kesztölcön bemutatott naplója.

W. P.

Szűcs György beszélt a kisiparosok múltjáról és jelenlegi helyzetéről

Forrás: 24 Óra

Fotó: W. P.

Ahogy arról beszámoltunk, pénteken tartotta meg a Kisiskolai Rendezvényházban a 100 éves kesztölci helyi gazdaság kialakítását méltató emlékülését a Dorogi Ipartestület.
– Ipar nélkül félkarú óriás a nemzet – jelentette ki Szűcs György az emlékülésen. A szervezet elnöke elsőként a jubileumi programsorozatról beszélt, melynek célja, hogy településenként megemlékezzenek az elmúlt száz évben tevékenykedő vállalkozásokról. 

A rendezvényen történelmi áttekintést hallhattunk a magyarországi ipari szervezetek létrejöttéről, a céhek és az egyes szakmák kialakulásáról. Szűcs György megjegyezte: fontos, hogy kisvállalkozói szempontból megmutassuk: honnan jöttünk, hol vagyunk és hová tartunk. A szervezet elnöke ezután rátért arra a naplószerű kiadványra, mely a 100 éves helyi gazdaság működése Kesztölcön 1923–2023 között címet viseli. Közben felidézte, hogy az egyes időszakokban hány és milyen képesítésű szakemberek tevékenykedtek a településen. 

Például az 1075-ből, I. Géza király időszakából fennmaradt írásos emlékből tudjuk, hogy akkoriban öt vincellért „adtak” Kesztölcnek, hogy a szőlőművelésben jeleskedjenek. 1731-ben három iparos, egy pintér, egy kerékgyártó és egy takács élt a községben. Szűcs György végül beszélt a 2012-es felmérésről, majd megjegyezte: mindössze három olyan kesztölci vállalkozó van, aki az interneten is hirdeti magát. Úgy véli, a kiadvány hozzájárulhat ahhoz, hogy az új nemzedék megismerkedjen a múlttal, és a család- és helytörténeti kutatásokat is segítheti. 

Jubileum
Szűcs György az emlékülésen mesélt arról is, hogy 1923. november 18-án alakult meg a Dorogi Ipartestület, melynek létrejöttében dr. Schmidt Sándor bányamérnök, a „környék aranyembere” is fontos szerepet játszott. Kitért az elmúlt évtizedek – különösképp a rendszerváltás óta eltelt idők – eredményeire is. A szervezet országos viszonylatban számos kezdeményezésben élen járt, manapság pályaválasztási tanácsadással és érdekképviselettel is foglalkozik. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában