Művészet

2023.04.01. 10:45

„Szöget üt az ember fejébe” a tatabányai Kortárs Galéria legújabb kiállítása

A SZÖG-ART Művészeti Egyesület kiállítása nyílt meg az Agora Kortárs Galériájában 30+ címmel. Mucsi Gergő ütőhangszerművész zenés felvezetője után Kammerlohr-Kováts László galériavezető köszöntötte a megjelenteket. Elmondta: három évet töltött el a szegedi főiskolán, így több egykori tanárának a munkájával is találkozott a kiállítás rendezésekor. Hozzátette: a tárlat egy sorozat része, amely a hazai nagy alkotóközösségeknek nyújt lehetőséget a bemutatkozásra. 

Kemma.hu

Balról Novotny Tibor és Kammerlohr-Kováts László a megnyitón

Forrás: 24 Óra

Fotó: NÁ

Novotny Tibor művészeti író megnyitójában kiemelte: a független, önélló szellemi műhely, a SZÖG-ART kiemelkedő helyet foglal el a hazai művészvilágban. Neves képművészek alkotják, akiknek a stílusa ugyan különböző, ám a folyamatos szakmai párbeszéd, a barátság összekapcsolja őket. Az Alföld legjelentősebb alkotóközössége az 1990-es évek elején alakult. Tagjai Szegedhez szorosan kötődő képzőművészek, akik vizuális kultúra fejlesztését és a tehetséggondozást is fontosnak tartják. 

A SZÖG utalás a tájegységre, a városra, ugyanakkor jelzi a szög összetartó erejét, s a tárgyat, amellyel az alkotásokat meg lehet jeleníteni. A kiállítás címe utalás a szervezet harminckét évvel ezelőtti alakulására, és a művészekre is, akik éppen ennyien állítottak ki csaknem száz alkotást Tatabányán. A lüktető, sokszínű tárlat megtekintése komoly élményt nyújt; szöget üt ez ember fejébe, a szívébe – hangsúlyozta a művészeti író, majd a sokszínű, változatos témákat és technikákat felvonultató alkotókról szólt néhány gondolatot.  

A kiállítás április 29-ig látogatható az Agora Kortárs Galériájában.   

SZÖG-ART
A SZÖG-ART Művészeti Egyesület célja a műhelymunka, kiállítások szervezése, a pályakezdő művészek támogatása, művésztelepek szervezése, vezetése. Az egyesület három évtized alatt több mint 200 kiállítást szervezett és rendezett, és szoros együttműködést alakított ki Szeged és a szűkebb-tágabb régió kulturális intézményeivel. Tárlataikkal eljutottak Európa számos országába és városába. Legjelentősebb eseményük a Plein Air Nemzetközi Alkotótelep. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában