Könyvtár

2023.03.13. 08:04

Régi képeslapokból nyílt kiállítás a Jókaiban

Bakulár István képeslapjaiból nyílt kiállítás Régi várak, régi képeslapokon címmel a Jókai Mór Városi Könyvtárban.

K.D.

Sokan nézték meg már a megnyitón az érdekes képeslapokat

Fotó: K.D.

A tárlaton 120 fekete-fehér és színes, régi képeslap mutatja be a magyarországi, a felvidéki, az erdélyi, a kárpátaljai és az újvidéki várakat. Dudás Judit igazgató elmondta, a képeslapokat a gyűjtő adományozta a könyvtárnak. Bakulár István Budapesten született, gyermekkora óta Komáromban élt. Szerette a történelmet, a helytörténetet és a régi tárgyakat. Célja volt, hogy a képeslapokon lévő épületeket felfedezze; utánajárjon, milyen célt szolgáltak valaha, hogyan alakult későbbi sorsuk. Fáradhatatlanul és nagy lelkesedéssel kutatott. Szenvedélye még élete utolsó időszakában sem hagyott alább. Szinte minden lapnak tudta a történetét.

Bakulár István tavaly, június 16-án hunyt el. Kívánságának megfelelően gyűjteménye a komáromi Jókai Mór Városi Könyvtár tulajdonába került. A képeslapokat a könyvtár munkatársai az év során digitalizálják, és megtekinthetők lesznek a fotógalériában is. A tárlat március 24-ig látogatható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában